A budapesti Kioskban nagy lesz a pörgés és többféle opció áll azok előtt, akik nagyon megtolnák az év utolsó napját. Meg a jövő év elejét is.

A Kiosk kétségtelenül Budapest egyik legszebb helyén található, van jégpályájuk is, szóval ideális hely, ha itt fejeznénk be 2014-et. Térjünk a lényegre! Ha csak úgy bepottyannánk ide, akkor fél tizenegytől ötezer forintért megtehetjük.

A vacsora borpárosítással már nagypályásabb szilveszterezés – fejenként harmincezerért. Fontos infó, hogy éjfél után indul a Midnight Kiosk Show, ami egy táncosokkal megtűzdelt látványos bemutató.

Tovább is van, hiszen Private Lounge-ot is bérelhetünk négy főre (minimum négy, maximum húsz fő), ebben az esetben korlátlan italfogyasztás és saját felszolgáló is benne foglaltatik a száz eurós árban. A Diamond Lounge a hedonizmus csúcsa, ugyanis egy szeparéban az előbb felsorolt extrák mellé vacsora is jár borokkal (kétszáz euró). A menüt itt csekkolhatod.

Ha a partihangulat helyett inkább a kulináris élvezetekre helyeznéd a hangsúlyt, akkor célozd be Budapest egyik legjobb fine dining éttermét, élvezz végig egy elképesztően erős menüsort és a hozzájuk párosított borokat. Nagystílűbben nem is nagyon lehet indítani 2015-öt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
22% Igen, nagyon bejött.
39% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés