Mi lesz, ha megnyitnak???

A Norma pékség Benkő Zoltán vállalkozása, az ő nevéhez köthető az Innio. Utóbbi étterem körül kicsit sok a zavar mostanában: május végén arról lehetett hallani, hogy bővülnek, aztán hirtelen bezártak, most pedig ismét arról olvasni Facebook-oldalukon, hogy újranyitják az Inniót.

A Norma nordic stílusú pékség szintén hozzájuk tartozik, ez elméletileg augusztus végén nyit. Biztató jel, hogy az augusztus 20-i Kenyér lelke fesztiválon megnyerték a legjobb bagett címet, ami nem rossz teljesítmény úgy, hogy még ki sem nyitott az üzlet.

A croissant kategóriában az Alma Nomad Bakery nyert, a teljes kiőrlésű és a félbarna kenyér kategóriát pedig az Artizán Budapest zsebelte be.

Ez is érdekelhet:

Almás tart és kovászolt kenyér szívvel és főleg lélekkel - Alma Nomad Bakery - Roadster

„Al que madruga, Dios le ayuda" - tartja a spanyol mondás, vagyis, aki korán kel, azt isten megsegíti. Árgyelán Timit és párját, Joaquim Escriva de Balaguert biztosan masszív lendülettel támogatja a mindenható, ugyanis mint az közismert, a pékek korán kelnek. Ők konkrétan hajnal öt előtt, hogy a Vitkovics Mihály utcai apró üzletbe beérve neki is álljanak elkészíteni boszorkányosabbnál boszorkányosabb pékáruikat.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés