Sorozatunkban érdekes nőtípusokat és kalandokat mutatunk be egy sokat látott, késő-harmincas férfi szemszögén keresztül.

A készséges, ámde meghatóan bizonytalan tini elcsábítása egy felelősen gondolkodó, gátlástalan kalandor számára inkább nem ajánlott, mint igen. Nem azért, mintha a tini elcsábítása erkölcstelen vagy undorító lenne (szerelmi ügyekben semmi sem erkölcstelen, semmi sem undorító!), hanem azért, mert a tini meghódításában nincs semmi kihívás, ő túl könnyű préda egy igazi férfinak. Ezzel együtt, ha lehetőségünk nyílik rá, az életben legalább egyszer szerezzünk be egy tinédzser szeretőt, csak hogy ne jöjjünk ki a gyakorlatból, és mert a tinik rendkívül szórakoztatóak. De ne térjünk el a tárgytól: miben is áll a fiatal lányok sajátos vonzereje, férfiakra gyakorolt hatása? Az okok igen sokfélék lehetnek.

Informatikus barátaink szerint minden nő ribanc, így teljesen mindegy, hogy tini vagy nem tini, csak szúrni kell őket és kész (ezt az extrém felfogást most hagyjuk). Praktikusabb szemléletű, művészhajlamú kortársaink úgy vélik: a tini lányok kibontakozó nőisége, mély érzelmeket vált ki belőlük szex közben, aminek pillanatnyi átélését őrületesen vonzónak és felszabadítónak írják le. Teológiai hajlammal rendelkező, bölcs férfiak szerint, a fiatal női test szexuális ébredése a gyermeki ártatlanság elvesztéséhez hasonlatos, amely a tiltott gyümölcs képzetét (bűnbeesés) idézi fel bennük. Filozófus barátaink ezzel szemben úgy érvelnek: a tinit tisztán és pőrén kell fogyasztani, zárójelbe téve előzetes tapasztalatainkat a női nemről. Hagyjuk a mítoszokat a fiatal lányról, mint az ártatlanság jelképéről, meg az örök fiatalság forrásáról (és az abból való részesülésből)!

A készséges, ámde meghatóan bizonytalan tini különösen sebezhető romantikus környezetben. Nyári éjszaka a vízparton, a kandalló előtt a szülők vidéki nyaralójában, vagy az autósmoziban egy szerelmes film alatt. Bár talán a kedves férfiolvasó is fantáziált már arról, hogy szexuálisan leigáz egy (vagy több) készséges japán tinit egy tornaterem öltözőjében, a valóságban a tini elcsábítása ennél sokkal bonyolultabb feladatot jelent. A lényeg az, hogy igyekezzünk kettesben maradni vele legalább egy órára (nehéz elszakítani a családjától). Ha ez sikerült, figyeljük őt és beszéljünk hozzá! A testi kontaktust is könnyen felvehetjük vele (ha ez előzetesen még nem történt meg), csak várjuk ki azt a pillanatot, amíg ő érint meg minket először. A tini haja és arca legyen az elsődleges célpontja, viszontválasza a kezünknek, lassan és finom mozdulatokkal megérintve őt.

Készüljünk fel arra, hogy egy idő után a tini ellenállásába ütközünk (például kapunk egy pofont tőle). Remélhetőleg ez minél előbb következik be, hiszen – a csábítás De Sade-féle első törvénye szerint – egy randin akkor haladunk a jó úton, ha minél előbb kiderülnek a dolgok a nővel, akkor és ott. Ha a nő visszajelzéseiből az derül ki, hogy nem kíván téged, de szimpatikus embernek (bácsinak) tart, akkor ne erőltesd a dolgot. Ha viszont az derül ki, hogy kíván téged, de egyelőre nem akar lefeküdni veled, mert fél tőled, akkor ne tétovázz. Pihenj egy kicsit, majd válts ritmust és eszköztárat!

A csábítás De Sade-féle második törvénye szerint egy randin a nő ellenállását fokozatosan és szisztematikusan kell leépíteni. Egy képzett randimester mindezt magabiztosan végzi, férfiereje, szelleme, tisztessége teljes tudatában! Egy ponton tehát elkezdhetjük simogatni a tinit. Közben beszéljünk hozzá, halkan, de határozottan. (Mint azt a bölcsész-hipszterről szóló fejezetből is megtanultuk, a suttogással csodákat lehet tenni, a férfi hangja jelentős csábítási faktort képez.) Gondoljunk arra, hogy a nő ellenállása kitűnő alkalmat ad arra, hogy újult erővel ostromoljuk őt!

A tini ellenállásának függvényében (hevesség, intenzitás, időtartam), játsszuk el a szenvedő férfit („Ne légy kegyetlen!”), hassunk a nőiességére („Felizgultam rád!”), hassunk a fantáziájára („Nagyon kívánlak!”). Esetleg hassunk a kíváncsiságára („Hónapok óta nem szeretkeztem!”), vagy a férfival kapcsolatos tévképzeteire és együttérzésére („A folyamatos erekció fájdalmat okozhat!”). Lezárásként az utolsó nagy rohamot – mikor már érezzük, hogy tényleg beljebb vagyunk – egy huszárvágással toljuk el a nő frivolan könnyed munkája felé („Csak öt gyönyörű perc, kedvesem!”).

A készséges, ámde meghatóan bizonytalan tini mindent megcsinál az ágyban. Teljesen profi szerető, hajlékony, kezdeményező, sokoldalú. Fiatal teste – értelemszerűen – friss és üde, energiája kiapadhatatlan. Szépsége önmagában, pőrére vetkőztetve jön ki igazán. Szeretkezés után kérjük meg, hogy meztelenül járkáljon, bohóckodjon előttünk. Szemléljük finom vonásait, gyönyörű alakját! Sajnos, a tini óriási hátránya, hogy pornósztárokhoz hasonló módon szeretkezik, mert azt gondolja, hogy ezt várják el tőle a férfiak. Bár egy képzett randimester ebben nem talál semmi kivetnivalót, sok férfi tapasztalata szerint, a mai fiatalok viszonya a szexualitáshoz sokkal szabadabb, mint mondjuk tíz éve. Szerintünk a fiatalok mindig is szabadosak voltak, amióta emberi társadalom létezik. Majd felnőnek és megkomolyodnak. Addig is élvezzék az életet, sok férfitársunk, és a képzett randimester legnagyobb örömére!

Ismered a többi típust? A bölcsészt, a milfet, az ezóst, a menyecskét?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így jutottunk a nyugati minimalizmustól az eklektikus ezredfordulón át az okosotthonokig – 20 éves a MaxCity, Kovács Zsófival beszélgettünk

Magyar építész tervezte London brutalista ikonját

Ránk fér az a mediterrán hangulat, ami a spanyol szépség fotóiról árad

További cikkeink a témában