A kedvenc vízesésében nyugszik.

Vang Hsziang-csün népszerű kínai influenszert és környezetvédőt Glacier Bro becenéven ismerték a legtöbben, videói a gleccserek világát mutatták be, és a klímaváltozás következményeire hívták fel a figyelmet. A szecsuani születésű férfi gleccserek tucatjait járta be, videói, amelyeken jégmezőkön botladozva lelkendezve számol be gleccserbarlangok és -alagutak felfedezéséről, gyorsan népszerűek lettek.

A BBC beszámolója szerint a harmincéves környezetvédő egy gleccservízesés megtekintése közben az olvadó gleccser jeges vizébe zuhant december 20-án Tibet északi részén, Lhari megyében. Holttestét nem találták meg, de közösségimédia-beli profilján gyászjelentés tűnt fel.

„Fivérem immár örökre kedvenc vízesésében nyugszik. Egész életében megszállottja volt a gleccsereknek, az életét adta értük. Ez a legjobb végső nyughely számára” – olvasható a nekrológban. Egy, a kínai közösségi médiában terjedő videón látszik, amint Vang egy sziklára felmászva elveszíti az egyensúlyát egy vízesés lábánál, majd a gyors sodrású jeges vízbe esik.

A keresésére indult mentőcsapat egyik tagja azt mondta a Global Times című angol nyelvű kínai lapnak, hogy Vang Hsziang-csün valószínűleg egy jégtábla alá sodródott, ahonnét "szinte lehetetlen" élve kikerülni.

Vang Hsziang-csün hét év alatt több mint hetven gleccsert fotózott le, és felszólalt egy klímaváltozással foglalkozó ENSZ-konferencián is. „Csak a helyszínen lehet igazán látni, milyen gyorsan olvadnak a gleccserek” – mondta korábban egy interjúban.

Ez is érdekelhet:

Az Alpok gleccsereinek 92%-a eltűnhet

A klímaváltozás miatt, persze.

(Forrás: BBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés