Olyan, mintha magyar férfiak ezrei lélegeztek volna fel, amikor két napja megírtuk, hogy egy brit cég befoglalta a sugarmummy.hu domaint, ami – úgy spekuláltunk – nem lehet más, mint egy készülő társkereső idősödő, de friss husira éhes milliomosnők számára.

Mostanáig közel tízezren lájkolták a hírt, a kommentek alapján pedig több száz olvasónk kezéből esett ki hirtelen a lapát/állt meg a csavarhúzó/csitult el a billentyűzet (tetszőlegest tessék aláhúzni!), amikor kiderült, hogy pénzt keresni talán úgy is lehet, hogy az ember nem remegő gyomorral várja a hónap eleji fizetési cetlit.

Hamarosan jöhet a friss húsra vágyó milliomos nagyik társkeresője

Nem szeretsz dolgozni, viszont jól nézel ki, és nem zavar, ha a partnered a nagyid lehetne? Lehet, hogy nem sokára eljön a te időd!

Ezen egészen addig jót derültünk, amíg be nem futott az egyik fellelkesült olvasónk – nevezzük Palinak! – üzenete a hivatalos Facebook-oldalunkra, melyben Pali így érdeklődött:

Itt döbbentünk rá, hogy hiába is akartuk elvicceskedni a dolgot,

igenis vannak olyanok, akik előtt most végre megcsillant a remény, hogy a kitartó munka, a tanulás vagy a kapcsolati tőke mellett van más módja is a boldogulásnak.

Fogtuk hát magunkat, nyomoztunk kicsit, és eljutottunk a domaint regisztráló cég igazgatójához, aki a messzi Glasgow-ból hajlandó volt válaszolni a kérdéseinkre. Tudjuk, hogy Pali mostanra már szakadtra tépkedte a farmert a combján idegességében, ezért nem húzzuk tovább az időt, és mondjuk, mi van:

A hír igaz, a sugarmummy.hu webcímen egy olyan magyar társkereső indul, melyen idősebb hölgyek kereshetnek fiatalabb párt maguknak.

Arra a cég vezetője nem tért ki, hogy pontosan mi képezi majd az itt létrejövő kapcsolatok alapját, de ismerve a vonatkozó terminológiát, magunktól is ki tudjuk találni.

Igen, Pali, a pénz.

Emberünk a részletekre sem tért ki, és megkért minket, hogy a cikkben ne idézzük, ugyanis a szájtot nem az ő cége fogja üzemeltetni. Egy másik fontos dolgot azonban elárult – és akkor most kérnénk egy kis dobpergést:

A sugárnagyi-kereső (a cukrosnagyi egy kicsit félreérthetően hangzik) a tervek szerint már november elején beindul.

Kitartás, nem kell már sokáig ücsörögni a Gerbeaud teraszán!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés