Ez egy amolyan love story-féleség, de nyomokban transzvesztita prostit, Oravecz Nórát és szexet is tartalmaz. És mindez megtörtént.
A Tinder veszélyes üzem. Egyszer például feldobott nekem egy elképesztően szexi mandulaszemű szépséget, aki úgy nézett ki, mint egy jobban sikerült japán pornórajzfilm (áh, én nem nézek olyat…) főszereplője. A képeken a csaj a Gellért-hegyen meg a Duna partján pózolt egy észvesztő kis miniben, miközben a rucija majd’ szétrepedt a mellein. Az adatlapján leírta, hogy éppen Budapesten pihen pár hétig és szívesen pörögne jófej helyiekkel. Úgy nyomtam rá a szívecskét, mintha nem lenne holnap, aztán amikor néhány óra múlva jött az értesítés, hogy a thai szépség szintén jobbra húzott, azt hittem, lefordulok a székről.
Azonnal írtam neki egy rövid szösszenetet, amiben megkértem, hogy ne költsön idegenvezetőre, mert Playerman füttyszóra ugrik. Sokáig nem érkezett válasz, de igazából nem is nagyon vártam. Egy ilyen bombázónak nincs szüksége arra, hogy akár egy sort is pötyögjön, ha megjön az étvágya egy vállalkozó kedvű faszihoz, elég, ha megrebegteti a szempilláit valamelyik éjszakai szórakozóhelyen - gondoltam. Másnap aztán egy gigantikus szövegbuborék jött a kislánytól, melyben biztosított róla, hogy ő is akcióra készen, egy teljesen funkcionális és egészséges 16 centis farokkal várja a találkozást. Bumm!
Ami ezután jött, azt már zsibbadt aggyal olvastam tovább. Kicsit részletezte, hogy fogadóként és aktív félként is nagyon megy neki a dolog, és hogy egy óráért negyvenezer forintot kér szépen, ha úgy lennék vele, hogy a fene a gusztusomat.
Ha úgy hozza a sors, simán beleállok néhány meredekebb szituációba, de mivel ilyesmire már nem vagyok hitelesítve, inkább pánikszerűen nyomtam egy szétválást és egy kis időre leálltam az online csajozással.
Telt-múlt az idő...
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én kifejezetten csípem a külföldi csajokat. Csúnya dolog az általánosítás, de a turista lányok általában értelmesek, érdekesek, fogékonyak a kalandokra, ráadásul az ember kicsit le tudja porolni a nyelvtudását, miközben flörtöl velük. Örültem is, amikor a rémálomba illő lánycsávós sztori után visszamerészkedve a Tinderre összemeccseltem a szintén budapesti vakáción lévő Nazysszal.
Ő is az a kategória, akiből nem néztem ki semmiféle választ, miután előadtam neki a szokásos idegenvezetős önpromót. Karamell bőr, hosszú barna haj, zöld szemek és olyan fehér fogak, hogy a mobiltelefonom kijelzője majdnem pixelhibás lett tőlük. Az öt darab képe, amit megosztott magáról, a világ különböző sarkaiban készült. Itt egy luxuszálloda erkélyén, amott egy jacht fedélzetén szürcsölgetett valami koktélféleséget, szóval azt is azonnal levágtam, hogy a drága nem valami lepattant hostelben üti el az idejét nálunk. A néhány óra múlva érkező válasza rövid volt és szívet melengető; elküldte a telefonszámát és kérte, hogy inkább WhatsAppon kommunikáljunk.
Innen aztán felgyorsultak az események.
Nazys elmesélte, hogy még kislány volt, amikor a családja Iránból Kanadába költözött, ahol apuka nagyon durván megszedte magát - ezt persze nem ő mondta, hanem magam raktam össze -, így a lányának 28 éves korára már nincs más dolga, mint hogy az év tizenkét hónapjából kilencben a világot járja. Budapestet egy két hetes bécsi lazítás alkalmával ejtette útba, a következő állomás pedig Genf, ahol van egy kis nyaralójuk a tó mellett. Mindeközben az is kiderült számomra, hogy a milliomos életforma határozottá és magabiztossá teszi az embert, Nazys ugyanis fél óra chatelés után egy olyan fehérneműs képet küldött magáról, hogy majdnem katapultált az alsógatyám.
Na, gondoltam, ennek már a fele se tréfa, ezért én is küldtem magamról egy borzasztóan trükkös szögből ellőtt félmeztelen szelfit. Egy hétre elegendő oxigént szívtam a mellkasom alá, a hasizmaimat pedig úgy feszítettem, hogy később egy nagyon hatékony filterrel kellett kisimítanom a halántékomon táncoló ereket. Szerencsére a trükk bevált, Nazys el volt ragadtatva, így már nem volt más hátra, mint leegyeztetni egy találkozót valahol a belvárosban.
Volt azért ebben egy kis para; hogyan nyűgözöl le valakit, aki a mindennapjait hozzá hasonlóan szép és gazdag arcok között, világhírű klubokban és azúrkék vízben csillogó korallzátonyok mellett uszikálva tölti? A választ néhány perc fejtörés után sikerült is kitalálnom: sehogy. Bár a mélyen bennem élő osztályharcos azt súgta, érdekes tapasztalat lenne elhívni a csajt egy fekvehányós kőbányai kocsmába, végül nem volt bennem annyi kraft. Egy Bazilika melletti puccos borozóba beszéltem le a randit, hátha egy ilyen pesti viszonylatban is sznob helyen nem érzi túlságosan feszélyezve magát a drága.
Nazys előre szólt, hogy egy barátnőjével fog érkezni. Valószínűleg nem tudta bekussoltatni a kisördögöt, aki az első üzenetem óta azt duruzsolta a fülébe, hogy szerény személyemben egy láncfűrészes gyilkos próbálja beszerezni a következő löncshúsnak való emberanyagot. Végül húsz perc késéssel futott be Jasmine-nal, aki még nálam is magasabb volt egy fejjel és valóban, kettejüket már tényleg nehéz lett volna betuszkolni egy csomagtartóba.
Vételeztem egy palack cserszegi fűszerest a pultnál, aztán leültünk a Bazilika előtt. Nazys egy virágmintás egyrészes ruhában volt, haját begöndörítette a párás nyári levegő és lehengerlő mosoly bujkált az arcán. Hamar kiderült, hogy ez a két lány imádja az életet - persze úgy könnyű is élvezni, ahogy ők élik -, és bármennyire is meglepő volt ez számomra, a világot nem all inclusive utazások láncolataként képzelték el.
Azt is észrevettem, hogy Nazys nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem az érintésre. Még a rosszabbul sikerült vicceimen is nevetett, megsimogatta a karom, kacsintott, én pedig úgy emlékeztem, hogy az álmoskönyv ezekről a jelekről nem ír túl sok rosszat. A bort kivégeztük, de nekem még nem nagyon akaródzott hazaindulni, és a lányok sem ásítoztak, ezért bedobtam a mindentvivő pálinka-ütőkártyát; addig nem mehetnek el Magyarországról, amíg nem kóstolták meg a pálinkát.
Csütörtök este volt, ezért úgy döntöttem, hogy elviszem őket a Szimplába. Ilyenkor ott már elég csinos méretű bulik szoktak összejönni, melyek ráadásul általában tele vannak külföldiekkel, így okkal reménykedhettem, hogy Jasmine is be tud újítani egy szimpatikus olasz palit.
A klub természetesen csordultig volt. Gyorsan rekviráltam egy érthetetlen okból üresen árválkodó asztalkát, leültettem a csajokat, aztán ingázni kezdtem a pult és a székem között. Az egyik szeszbeszerző körutam végén arra érkeztem vissza, hogy Jasmine egy kétméteres csávóval vihorászik, Nazys pedig úgy bűvöl a tekintetével, mintha nem is azt a kommersz szart egyensúlyoznám az ujjaim között, amit itt pálinkának csúfolnak, hanem egy Dom Perignont lóbálva készülnék becsusszanni mellé a jacuzziba.
Ahogy közelebb léptem, szétnyitotta a combjait, nekem pedig még elpirulni sem volt időm, már ott is voltam közöttük. Zavaromban mondtam egy olyat, hogy én nem akarok szerelmes lenni, mire azt válaszolta, hogy ő sem, és ezek a kimondott buta szavak, ez a furcsán suta helyzet ezen a zajos helyen valami megmagyarázhatatlan okból hirtelen nagyon romantikusnak hatott. Ez volt a csók előtti végszó.
Jasmine-nak megígértem, hogy nem feldarabolni viszem el Nazyst, aztán beugrottunk egy a Szimpla előtt várakozó taxiba. Alig mentünk háromszáz métert, a taxis benyögte, hogy amúgy tudjam má’, hogy ez egy limuzintaxi (mivanbakker?!), szóval kicsit drágább, mint a többi, és amikor ez kiesett a pofáján, a taxióra már ezerötszáz forintot mutatott. Természetesen a bankkártya-olvasója sem volt jó a rohadéknak. Lehet, hogy én voltam hülye, de már annyira a hálószobámra fókuszáltam és annyira nem akartam beégni, hogy lenyeltem a békát és megkértem, hogy akkor lesz szíves megállni a lakásomhoz legközelebb lévő bankautomatánál. (Most viszont, hogy ismét felidéztem a sztorit, kicsit fel is basztam magam, szóval iderakok egy Uber reklámot és üzenem minden hiénának, hogy fakjú verimacs.)
Otthon aztán Nazys elvonult zuhanyozni, én pedig nekiálltam áthúzni egy garnitúra ágyneműt. Ahogy ott ügyködtem, eszembe jutott, hogy a fürdőszobából kimaradt a törölköző. Udvariasan bekopogtam, hogy legyen ideje eltakarni, amit el szeretne, aztán amikor beléptem, kiderült, hogy a jelek szerint nem igazán akart előlem elrejteni semmit. Ahogy ott állt anyaszült meztelenül, két dolog jutott az eszembe; az egyik, hogy a korábban általa küldött észbontó fehérneműs fotó tutira a napokban készült, a másik pedig, hogy ótemagasságos…!
Tudom, szarul hangzik, hogy az este további része egy olyan téma, amiről úriember nem beszél, de most kénytelen leszek ezzel a lelombozó fordulattal élni. Az erősen Oravecz Nóra-szagú tanulsággal viszont nem maradok adós;
a pénz önmagában tényleg nem boldogít.
Nazys olyan magától értetődő természetességgel járja a világot, ahogy én hétvégére elruccanok a Balaton mellé a szüleimhez. Számára az utazás önmagában már nem lenyűgöző élmény. Egy messzi ország, egy távoli táj neki csak egy díszlet, ő pedig már jó ideje nem a díszletre, hanem a szereplőkre és a történetre kíváncsi. Amikor megkérdeztem tőle, mi a legnagyobb vágya az életben, a válaszának semmi köze nem volt az anyagiakhoz.
Egy kisvárosban szeretnék élni a családommal. Szeretnék egy biciklit, amivel minden reggel körbetekerhetném a várost, mielőtt az emberek felébrednek és munkába indulnak - válaszolta.
Azóta az este óta akkor kerültem a legközelebb Nazyshoz, amikor úton Irán felé egy gép elrepítette őt Budapest felett. Később egy svájci kirándulás alkalmával szerelmes lett egy elvált férfiba, ezért egy időre a tóparti házba költözött, hogy nekiláthasson felépíteni az álmait, családostól, biciklistől. Szerintem megtaláltam, akit kerestem - írta, és én ennek őszintén örültem, később pedig kétségbeesett közhelyekkel próbáltam vigasztalni, amikor kiderült, hogy mégsem. Ha valakinek, neked biztosan nagyon sokat tartogat még az élet - írtam neki, miközben arra gondoltam, hogy Nazysnak ugyanannyi esélye van a boldogságra, mint bármelyikünknek ezen a sárgolyón.
Van, akinek egy fél világot kell utaznia érte jachtok és szállodák közt ingázva, és olyan is van, akit ott vár a szomszédban.