Fizetésemeléssel ér fel, ha parkosabb környezetben élünk.

Már régóta nemcsak egy szép elv a biofil dizájn – azaz amikor a tervezők eleve számolnak a növényzet elhelyezésével akár egy épületben belül, akár városi léptékben –, de az elmúlt két évtizedben saját szakirodalma lett, ezzel tudományosan is megalapozottá vált.

Tanulmányok százai állapítják meg, mennyire erős hatása van ránk a természetnek, a közérzetünkön és a viselkedésünkön keresztül pedig mérhető gazdasági vonatkozásai is vannak. Nemrég jelent meg a témában a The Economics of Biophilia című könyv második kiadása, többek közt a következő eredményekkel:

ha egy városrészben tízzel több fa van, azzal annyival egészségesebbnek érezzük magunkat, mintha évi tízezer dollárral többet keresnénk vagy mintha hét évvel fiatalabbak lennénk.

Ennek ellenére – írja a könyv – az egészséget elősegítő dizájnba nem fektetnek be elég pénzt, mert nem tisztázott, milyen gazdasági előnyökkel jár.

Éppen azért született meg ez a kötet, hogy tudományos kutatásokon és valós eseteken keresztül támogassa a biofil tervezés elfogadását.

Ezek a kutatások számszerűsítik a természetalapú élmények hatását a termelékenységre és a jóllétre, egyértelművé téve annak gazdasági előnyeit. Nemcsak általános kutatásokat foglalnak össze, de külön-külön elemeznek irodákat, oktatási és egészségügyi létesítményeket, vendéglátóhelyeket és üzleteket is.

Minden egyes fejezetet egy-egy esettanulmány zár, éppen azért, hogy ne csak elméleti érdekesség maradjon a biofil tervezés, ami mindannyiunk közérzetére hatással van.

A teljes tanulmány letölthető „emailbarát” és nyomtatható változatban is. 

(Forrás: Terrapin, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Barcelona után Madrid városnéző kapszuláit is beüzemelik hamarosan

Tizenegy percen át lebeghetünk majd 40 méter magasan Madrid felett az új libegő átadása után.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés