Az Oroszlánkirály európai premierén Beyoncéra és Meghan Markle-re szegeződött minden tekintet, pedig Pharrell Williams is kitett magáért.

Pharell egy 983 ezer dolláros (leírni is nehéz: kb. 285 millió forint) Richard Mille karórában érkezett a mozipremierre, amit az órás cég Sylvester Stallone-nal közösen fejlesztett, és a Rambóból vette az ihletet. Még az olyan részletekre is ügyeltek, hogy az óraházban legyen egy kis vízálló tárolórekesz, amelyben vízfertőtlenítő tablettákat tarthat az óra tulajdonosa arra az esetre, hogy véletlenül szüksége lenne rá. (Nyilván, aki 285 milliót – meg egy kis aprót – kicsenget órára, könnyen találhatja magát segítség nélkül a dzsungel közepén…)

RM 25-01 Tourbillon Adventure Watch

Ha esetleg rákívántál az órára, és már hívnád a bankot, hogy készítsék ki a zsét, ne fáradj: mindössze húsz darab készült ebből a remekből, és már mindet elkapkodták.

Ha pedig az órán már túl vagy, ne feledd megcsodálni Pharrell outfitjét teljes valójában: a csokornyakkendő és a zakó alatt rövidnadrág, és Michael Jacksont idéző fehér zokni-makkos cipő páros virít.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés