Nem január első hetében feszítik szét az események a naptárt, de azért találhatunk magunknak minőségi időtöltést.

Művészet homokból

Cakó Ferenc Érdemes és Kiváló Művészt animációs filmjeiről (Sebaj Tóbiás, Zénó…) és az általa kidolgozott és művelt, zseniális élő homokanimációiról ismerjük elsősorban, de nem meglepő módon kitűnő grafikus és festő is.

(Forrás: Klebelsberg Kultúrkúria)

A január közepéig látható, Cakó 70 című budai kiállításán a speciális eljárással rögzített homokképei, valamint airbrush és olajtechnikával festett művei is láthatók.

Meddig? Január 13-ig.

Hol? Klebelsberg Kultúrkúria (Budapest II., Templom utca 2–10.)

Téli séta a Jókai-kertben

Egy svábhegyi kert tökéletes helyszíne a feltöltődésnek. Hát még, ha az a kert hivatalosan is természetvédelmi terület, kialakítását pedig Jókai Mór kezdte el, amikor 1853-ban megvásárolta, és a felhagyott kőbányát borító sűrű bozót helyébe gyümölcsfákat és szőlőt telepített.

(Forrás: Jókai-kert)

A kertben vezetett sétán sok érdekességet tudhatunk meg a kert történetéről, a Jókai család életéről, az író ott eltöltött ötven évéről. Melegen öltözni érdemes, jegyet előzetesen vásárolni kötelező.

Mikor? Január 8., szombat, 10 és 14 óra. Jegyvásárlás itt.

Hol? Jókai-kert (Budapest 12., Költő utca 21.)

drMáriás tárlatvezetése Győrben

„drMáriás képeinek formai megoldásai egyszerre idézik az amerikai pop-art és az orosz szoc-art stílusjegyeit, de a rokonság mindkét esetben egészen távoli. A művész minden olyan stíluselemet magától értetődő természetességgel használ, amely beszorítható abba a perspektívába, ami groteszkként jelenik meg – márpedig oda szinte minden beszuszakolható” – írja Gulyás Gábor a Máriás Bélaként született, drMáriás néven ismertté vált zenész, író, festő képeiről.

drMáriás: Marx „Nu Pagadi” Károly legyőzi Dagobert „Walt Disney” csúcskapitalistát a csipkemátrixban.2021, 80×100 cm, akril vásznon. (Forrás: drMáriás)

Ezek közül mintegy ötvenet láthatunk Győrben a Nonstop karnevál! című kiállításon, ahol maga a művész tart záró tárlatvezetést szombaton.

Mikor? Január 8., 17 óra

Hol? Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum – Magyar Ispita (Győr, Nefelejcs köz 3.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.