A nagy légitársaságok legizgalmasabb szabadalmai alapján készítették el a repülés közeljövőjét megmutató látványterveket.

Már hozzászoktunk, hogy egy hosszú repülőúton filmeket nézhetünk, van wifi, szerencsés esetben egész elfogadható melegétel is. Ezzel együtt az iparág folyamatosan fejlődik: a prémium légitársaságok igyekeznek javítani a repülés élvezetét és presztízsét, hogy átcsábítsák a gazdag utasokat a riválisoktól, míg a fapadosok abból kovácsolnak előnyt, hogy az utasok hajlandóak a kompromisszumokra az olcsóbb jegyekért – de nekik is meg kell találni az egyensúlyt az alacsony árak, és az utasoknak még elfogadható szolgáltatások körül.

Nem könnyű varázsolni: a repülőgép alakja adott, a hely korlátozott, minden apró túlsúly növeli az üzemanyagköltséget, és plusz környezeti terhelést jelent. Ezzel együtt – vagy talán épp a kihívás kedvéért – a mérnökök folyamatosan dolgoznak a kényelmi szolgáltatások fejlesztésén, a HawaiianIslands.com pedig

kiválasztotta a legérdekesebbeket a nagy légitársaságok által benyújtott szabadalmak közül, és a lehető legvalósághűbb látványterveket készíttetett belőlük.

A főbb tanulságok, hogy a pilótafülke sokat változhat, jöhetnek a VR-szolgáltatások, sokkal kényelmesebb lehet az ülések formája, és módosulhat az elrendezésük is. Változhat a kiszolgálás is, hogy ezzel is nyerjenek némi teret.

Ablak nélküli pilótafülke

Az Airbus szabadalma a géptörzs közepébe helyezné a pilótafülkét, mivel az rendkívül értékes helyet foglal el elöl. Ezért aztán nem is volna ablak a pilótáknak, helyette egy jókora OLED-kijelzőt látnának, a futurisztikus médiaközpontban pedig egy lézeresen megformált holografikus kép is volna.

Bemutató a kilátásról

Egy újabb Airbus-szabadalom szerint a gép figyeli a szemmozgásodat, amikor a félig átlátszó ablakot-képernyőt nézed, és észleli, mi keltette fel a figyelmedet, és mesél róla, akár egy idegenvezető. A módszer úgy is működik, ha rámutatsz az ujjaddal, és Bluetooth-szal el is mentheted az információkat.

Home office a fellegekben

A British Airways két szabadalmat is kidolgozott arra, hogy a hagyományos ülések helyett szeparáltabb, munkára és alvásra sokkal alkalmasabb terek jöjjenek létre. Ebben az elrendezésben van egy asztal is, alatta értékes tárolóval, míg az ülés és az asztal közti rés kitöltésével az egész egyetlen fekhellyé alakítható.

VR-sisak

A fentiek jó részt a business classra vonatkoztak, de az olcsóbb járatokon is jönnek újdonságok, például a dallamos nevű Headrest for a Passenger Seat for an Aircraft, a fentről aláereszkedő VR-sisak, amely elszigeteli az utast a többiektől, és gondoskodik a szórakozásáról. Az hagyján, hogy van benne film, zene meg miegyéb, de a szabadalom szerint a sisak személyre szabott légkondicionálást is kínál, sőt még illatanyagokat is, amit egy, az ülés alá helyezett edényben kevernek ki.

További benyújtott szabadalom a meeting roommá alakítható helyiség, ahol több elrendezés is kialakítható egy felhők feletti megbeszéléshez, vagy épp a sínen futó ételhordó, ami helyet spórol a mostani módszerhez képest. Az ötletet a szalagon futó szusiautomaták szolgáltatták, és úgy működik, mint egy vízszintes ételhordó lift.

Egy francia szabadalom állóhelyes utazást képzel el, bár ez több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. És mindannyiunk örömére a Boeing azon dolgozik, hogy több vécé jusson a fedélzetre, a kevés helyre sajátos geometriai formával, tolóajtókkal és közös mosdókagylóval válaszolnak.

(Forrás: Hawaiianislands.com – a teljes cikket itt találod.)

Ez is érdekelhet:

Levegőben, 360-nal száguldó autók versenyeznek egymással jövőre

Gyerekként repülő autókat képzeltünk 2020-ra, ha négy év késéssel is, de megkapjuk: jövőre indul az Airspeeder versenysorozat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában