Bemutatjuk a szigetország kvintesszenciáját megtestesítő Rokut.

A whiskyt leginkább Skóciához, a gint Angliához kötjük, és mintha még mindig furcsán tekintenénk ezen italok japán változataira. Pedig a távoli országban bő évszázados hagyománya van a precíz és odaadó whiskykészítésnek és a gineket illetően sem lehetne azt állítani, hogy tegnap kezdték volna. Ez a megjelenésében és ízében egyaránt extrának mondható japán kézműves gin például előkelő helyen áll napjaink trendi-toplistáján.

Mielőtt képzeletben a felkelő nap országának egyik lepárlójában csavarnánk le a Roku dekoratív üvegjének kupakját, tisztázzuk pontosan, mi is a gin.

Borókadominancia

Alapvetően egy égetett szeszes italról van szó, amely olyan semleges ízű alkoholpárlatból készül, amit a közönséges boróka tobozbogyójával vagy annak kivonatával ízesítenek.

Használnak hozzá egyéb fűszereket is, de a boróka dominanciája végig megmarad.

Többféle kategóriát különböztetnek meg, melyek közül a legismertebb az 1830-as években debütált London Dry gin. Neutrális ízének és szárazságának köszönhetően ez a típus használható legjobban koktélokhoz. A nevéből esetleg következtethetünk rá, hogy csupán az angol fővárosban lehet előállni vele, ám nem így van. A gin gyártása során annak kell "csak" megfelelni, hogy ízében a boróka legyen a domináns, utólag nem lehet egyéb ízesítővel kiegészíteni, valamint minimum 37,5% alkoholfokúnak kell lennie.

A Roku a New western-típusú ginek prominens képviselői közé tartozik, azaz a boróka mellett bármilyen fűszer megjelenhet benne és utólagos ízesítésénél is szabadon lehet alkotni. Nem tiltja semmilyen szabály.

Sokáig keresték, megtalálták

Japánban meglehetősen hosszú ideje dolgoztak azon, hogy megalkossák az egész világot meghódító eredeti japán szeszesitalt, mely tükrözi a szigetország és az ott élők különleges természetét. Számtalan próbálkozás és a japánokra jellemző kitartó munka után végül 1936-ban hozták piacra a világ egyik legnagyobb prémium szeszesital gyártója, a Suntory jóvoltából az első gint, a Hermest.

A Roku létrehozása és tökéletesítése tehát több mint száz éves szakértelmen és tapasztalaton alapul, egy évszázadon át ívelő álom és kitartó munka eredménye.

 

A Roku japán szó, jelentése "hat". Erre nemcsak a szemrevaló, finom dombornyomású hatszögletű üveg utal, hanem a hat tradicionális japán fűszer, amit a gyártás során felhasználnak (a nyolc általános gin fűszer társaságában). A hat fűszer a következő: a japán szimbólumnak számító sakura, vagyis a cseresznyefa virága és levele, két híres japán zöld tea, a sencha és a gyokuro, a korianderhez hasonlóan citrusos jegyeket mutató, ízében borsos csípősséget adó sansho bors, és a yuzu peel, vagyis a japán citrom, melynek íze a klasszikus citrom és a grapefruit közé tehető valahol félúton.

Best of Japán

A Rokuhoz kizárólag Japán legjobb termőhelyeiről érkező prémium alapanyagokat használják fel. A gin minden egyes elemét japán kézművesek készítik a rájuk jellemző évszázados hagyományok követésével és a részletekre történő aprólékos precizitással.

A Roku összetevői tehát nem csupán a legmagasabb minőséget képviselik, hanem úgymond egyedülállóan japánok.

Ami az eljárást illeti, egyedi módon négyszeres lepárláson esik át, a különböző alapanyagokat ráadásul külön-külön párolják le. Különlegességnek számít, hogy vákumdesztillációs eljárást is alkalmaznak, amivel garantálják, hogy megmaradjon az italban a japán cseresznyefa virágának édeskés íze.

Nem csupán kívülről érdekes

Ahogyan a legtöbb ital, úgy a gin esetében is az illatával érdemes kezdeni az ismerkedést. Elsőként a cseresznyevirág és zöld tea édes és virágos aromája üdvözöl, aztán következik a többrétegű, harmonikus ízvilág, élén a klasszikus borókaíz mellett a nagyon sok citrusos jeggyel, csúcsponton a yuzuval.

Sima és selymes textúrák jönnek, búcsúzáskor pedig visszaköszön a cseresznyevirág édessége és a sansho bors csípőssége, hogy a változatosság elvét követve még egy kis fűszeresség is megmutassa magát.

Frissítő tradíció

Világszerte az emberek kilencven százaléka nem magában kortyolgatja a gint, hanem a legnyilvánvalóbb partnerével, a tonikkal fogyasztja. A gin tonik nagyrészt annak köszönheti népszerűségét, hogy három fő összetevőn kívül (gin, tonik és jég) a képzeletünk szabhat határt az italunk elkészítésében.

 

A japánok, mint tudjuk, híresek a tradícióikról. Kitaláltak egy koktélt is a Rokuhoz; a Japanese Gin & Tonic a japán vendégszeretet szellemét, az omotenashit tükrözi, ami afféle frissítő rituálé. A koktélszeánszhoz a jég és a tonik mellett mindössze hat darab, vékonyra vágott gyömbérszelet szükséges – a keleti fűszer édes-csípősségével remekül kiegészíti a Roku gint, minél tovább ázik az pohárban, annál inkább felerősödik benne a gyömbér íze, ezáltal folyton változik az ital. Frissítő, kellemes, kivételes koktél, legjobban barátokkal együtt lehet élvezni.

Nyereményjáték!

Vásárolj legalább 1 üveg promóciós nyakcímkével ellátott ROKU GINT az üzletekben vagy online a https://www.heinemann.hu/roku oldalon, és nyerd meg az értékes nyeremények egyikét!

A promóció időtartama: 2022. június 20. - 2022. július 31.

További részletek!

(hirdetés)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában