Imádjuk az autókat, amiknek története van. Hát ennek a Rollsnak van bőven!

Ez a Rolls-Royce maga a négy keréken guruló művészet, és sokkal inkább tekinthető egy palotának, mint autónak. De ha már így alakult, bátran mondhatjuk, hogy az egyik legexkluzívabb brit autó, ami valaha készült. És erre a 700 ezer fontos, azaz 240 millió forintos (várható) aukciós árán felül is van néhány bizonyíték. Na de hol is kezdjük.

A Phantom I-et 1926-ban helyezték üzembe, amikor is a Woolworths pénzügyi igazgatója, Clarence Gasque meglepte vele feleségét, Maude-t.

Hogy biztos legyen a siker, és elég nagy hatást gyakoroljon feleségére Gasque úr belefogott egy nem épp költség-kímélő projektbe, és szinte az autó egész belsejét átalakíttatta. Ennek eredményeként CSAK a hátsó ülések többe kerülnek, mint egy átlagos otthon.

Gasque úr, a Londonban élő amerikai üzletember még 1600 fontért vásárolta az autót a Rolls-Royce-tól.

Aztán úgy döntött, hogy elviszi egy wolverhampton-i autóépítőhöz az új szerzeményt, ahol az akkori vezetőtől Mr Barnett-től annyit kért, hogy legyen az angol autóból.... francia. Elég parázs kérés, főleg abban az időben.

Mr. Barnett a londoni Victoria and Albert Múzeumba látogatva talált rá az inspirációra, egész pontosan egy olyan gyaloghintóra, amely egykor Marie Antoinette-é volt.

Barnett így aztán mesterembereket hozatott Aubusson-ból, Franciaországból, akik kilenc hónapot töltöttek azzal, hogy a gyaloghintó mintájára elkészítsék a hátsó üléseket. Ennek az ára úgy 500 fontra rúgott, ami annak idején óriási pénz volt.
Az ülésre rokokó és késő barokk jeleneteket kerültek, a tetőkárpitot pedig meztelen kerubok díszítik.

Mivel később a pár saját sofőrrel utazott, ki tudták élvezni az autó nyújtotta extrákat és a látványt: a bárszekrényt, Maude a smink szekrényt, a pazar belső világítást, a francia aranyozott órát és a mesés szatin burkolatok szépségét.

A 6500 fontos autó, az úgynevezett The Phantom of Love tíz hónap alatt készült el - ez pont háromszorosa volt egy normál Rolls-Royce- nak.  A házaspár végül csak 1927 áprilisában vette át az elképesztő autót, amely mai pénzre átszámítva 356 ezer fontba került.

Ilyen fenyegetést is ritkán hallani, de állítólag Gasque úr azt mondta a wolverhampton-i Charles Clarke személyzetének, hogy nem is akarja látni az autót, ha az nem a legdrágább Rolls-Royce lesz a világon. Sikerrel járt, a legdrágább lett.

A boldog pár aztán 18 hónapig élvezte az autót, mígnem Mr Gasque 54 éves korában váratlanul meghalt.

Mrs. Gasque, a Woolworth örökösnője 1937 után már egyáltalán nem használta az autót, aztán 1952 eladta Stanley Sears-nek, egy korabeli Rolls-Royce gyűjtőnek.

Az 1980-as évekban aztán az autót eladták egy japán gyűjtőnek 1 millió fontért, aki (ezt figyeld!) egy pletyka szerint továbbadta egy másik japán fanatikusnak a duplájáért, azaz 2 millió fontért.

Később az autónak némiképp nyoma veszett, majd újra felbukkant az USA-ban 2002-ben, és rövidesen visszavitték Angliába.

December 4-én itt, Londonban fogják aukcióra bocsátani a négykerekű palotát, az árát 500 és 700 ezer font közé becsülik.

Döbbenetes autó, gyönyörű történettel és kalanddal.

(via Telegraph)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés