Ha szeretsz inkább szerényen megbújni a tömegben, jobban csíped a klasszikus termékeket, mint az egyedi, kirívó különlegességeket, akkor ezek a cipők nem neked készültek. Ha viszont extravagáns vagy és sneakerrajongó, akkor ezek a te lépőid.

Még mindig nagy kultusza van a sneakereknek, és szerencsére ma már egy jó cipőhöz könnyű hozzájutni, nagyobb boltláncok relatíve olcsón is árulnak márkás sneakereket. Nemtől és korosztálytól függetlenül frankó lépők között válogathat az ember, akár a legnagyobb brandek között is, azonban ezzel nem mindenki elégszik meg.

Így aztán a nagy, neves cégek mindig igyekeznek újítani, így nem túlzás azt mondani, hogy egyre inkább egyfajta vallási tisztelet, rajongás veszi körül ezeket az utcai csukákat. Elvégre nemcsak a divat, hanem a popkultúra részei is lettek:

néhány márka ugyanis olyan kollaborációkkal jön ki évre évre, amikor összeállnak dizájnerekkel, zenészekkel vagy épp híres divatmárkákkal, melyek egészen más, egyedi stílust képviselnek.

Ezek a kollabok, vagyis a közösen kitalált és összedizájnolt cipők története nem mai, bizonyos értelemben már a 80-as években is jött ki ilyen. Ezek az összeállások mindkét fél számára tökéletesek, a sneakergyártónak a gyártástechnológia és a gyártási kapacitás eleve rendelkezésre áll, és mindenkinek jó reklám, pörög a zenész, színész, dizájner és a brand platformján is.

Persze ennél jóval izgalmasabb maga a végtermék, amikért megőrülnek a sneakerrajongók, és most kijött egy egészen különleges, exkluzív kollekció, amiért odáig lesznek a fiatalok.

A legújabb kollaborációban ugyanis a Skechers egyesítette az erőit Vexxszel.

A globális márka legújabb, Visual Artist Series kollekciója, a Skechers x Vexx az alkotóra jellemző, világszerte ismert, zseniálisan kidolgozott doodle mintákkal van felpimpelve. A doodle, vagyis magyarul és egyszerűen kifejezve „firkálmány” alapvetően a az iskolai füzetbe a diákok által unalmukban odafirkált rajzokat jelenti. Csakhogy van, aki ezt ma már művészi szinten űzi, olyannyira, hogy most a részletesen kidolgozott, jellegzetes, színes-látványos grafikái, lendületes karakterei megjelentek a Skechers férfi és női cipőin, ruháin és a kiegészítőin is.

A belga művész, akit eredetileg Vince Okermannak hívnak, generációja egyik legelismertebb művésze, gyakorlatilag újradefiniálta a kreativitás határait. A zseniális tehetség 16 évesen indította el pályafutását, és online osztotta meg egyedi alkotásait – mára több mint 3,8 millióan követik őt a YouTube-on, Instagramon és a TikTokon.

Művészként prioritás volt számomra, hogy kompromisszumok nélkül alkossak – és a Skechers ezt a filozófiát ünnepli

– mondta Vexx. – Változatos művészekkel dolgoznak együtt, és szabadságot adnak nekik a felfedezésre. Egyedülálló egy ekkora márkától, hogy függetlenek új irányokba terelhetik kollekcióikat. A cipő mint vászon érdekes, elvégre az élet minden területéről érkező emberek a művészetünkben járnak. Ez felpezsdítő és inspiráló.

Michael Greenberg, a Skechers elnöke is áradozott a grafikus művészről, és örömét fejezte ki, hogy együtt dolgozhattak ezen a kollaboráción, amely minden bizonnyal nagy sikert arat.

„Vexx még csak 24 éves, de egyre csak jobb és erősebb – tini csodagyerek, közösségimédia-ikon, kreatív erő, a digitális média következő generációjának látnoka. Feltűnő tehetsége és magával ragadó, utánozhatatlan dizájnja mindenkit vonzott a gyűjtőktől és kereskedőktől kezdve a galériákig, aukciós házakig és múzeumokig.

A legkeresettebb cipőink között szerepel ez a válogatott kollekció, amellyel Vexx rajongói egy új, más szinten élhetnek, lélegezhetnek együtt a művésszel, és képzeletben együtt járhatnak. Tudjuk, hogy ezek visszhangozni fognak, mint minden médium, amihez hozzáér.”

És valóban, Vexx sikerei és népszerűsége megállíthatatlan, mindent készített már a színes, kézzel rajzolt illusztrációktól kezdve a hatalmas falfestményekig. New York, Los Angeles és London utcáin is megtalálhatóak a munkái, de megjelentek pekingi, New York-i, milánói, brüsszeli és Los Angeles-i galériákban is. Mi több, az amszterdami Moco Múzeumban Basquiat, Warhol, Kusama, Kaws és Banksy mellett eredeti Vexxek is láthatóan.

A Skechers Visual Artist sorozatának a Skechers x Vexx már a harmadik része a hipnotikus Skechers x Jen Stark és az eklektikus Skechers x Ricardo Cavolo után. A limitált kiadású cipők, ruházati cikkek és kiegészítők kínálata elérhető a Skechers.hu oldalon.

A Skechersről

A dél-kaliforniai székhelyű Skechers U.S.A. cipőket, ruházati cikkeket és kiegészítőket tervez, fejleszt és forgalmaz férfiak, nők és gyerekek számára. A The Comfort Technology Company™ kollekciói több mint 180 országban érhetők el áruházakon és szaküzleteken, és közvetlenül, a digitális értékesítési platformokon keresztül, összesen több mint 4500, a vállalat vagy harmadik fél tulajdonában lévő kiskereskedelmi üzletben.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Skechers.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában