Ki a legnagyobb király általánosban? Na ki? Hát nyilván az, aki eredeti focimezben tolja.

Abban kelsz, abban felszel, akár egy héten keresztül is ugyanabban vagy. Suliból hazafelé megállsz a játszótéren és beállsz focizni, a betonpályára, ahol nincs háló a kapun, és a nap felpúposította az igénytelenül lekent betont. Ahol a pálya körül vasrács van, de oldalt beférsz, mert már széthúzták a nálad erősebbek. Ahol még simán lesz kutyaszar a pályán is. Beállsz az igazán rosszarcú iskolakerülők közé, miután a vasrács oldalába levágtad a hátizsákod. Ha van mezed, te vagy a király.

Emlékezzünk csak vissza, hogy a 80-as, 90-es években, amikor kis semmirekellő huligánkezdemények voltunk, mennyire szerettük volna megszerezni a kedvenc csapatunk mezeit. Szinte bármit bevállaltunk volna egy eredeti Milan-mezért. Bármit, hiszen ugyanannyiba került mondjuk '96-ban egy Milan-mez, mint ma. Inkább úgy mondom, hogy az eredeti már akkor is 15 róka volt, és kábé ma is annyiért kapsz originált. Akkor kicsit többet ért az a 15 ezer, mint ma, és csak azoknak volt, akinek az apukája kapcsolatba hozható volt a kárpótlási jegyekkel. Tizenkét évesen nem vágytunk jobban semmi másra, mint egy eredeti mezre.

Draven cimboránk a héten elküldött nekünk egy linket, egy Gepó! felkiáltással; majd megnyitottunk, és aznap délutánra volt programunk. Hát most nektek is lesz, ugyanis találtunk egy olyan shopot, ahol nagyon sok eredeti focimez kapható, már egészen a 70-es évektől kezdve. Kiválasztottunk párat, nyáladzásfokozóként, a végén megmutatjuk, hol vehetsz ilyeneket, ha begerjedtél! Ja, nem is tíz lett, több.

1. Olasz válogatott (balra: 1986–1990, jobbra: 1996–1997)

2. Brazil válogatott (1994–1995, balra: hazai, jobbra: idegenbeli)

3. Németország (balra: 1990–1992, jobbra: 1994–1996)

4. Liverpool (1992–1993, centenáriumi mez)

5. Manchester United (balról: 1988–1990, 1991, 1992–1993)

6. Manchester City (balra: 1988–1990, idegenbeli, jobbra: 1987–1989, hazai)

7. Arsenal – Newcastle – Celtic (A: 1990–1992, N: 1996–1997, C: 1991–1992)

8. Barcelona – Real Madrid (Barca: 1995–1997, Madrid: 1997–1998)

9. Borussia Dortmund – FC Bayern München (BD: 1995–1996, BM: 1996–1997)

10. Juventus – Napoli (J: 1995–1997, N: 1993–1994)

11. AC Milan – Internazionale (ACM: 1996–1997, I: 1995–1996)

12. Ajax – Feyenoord – PSV Eindhoven (A: 1991–1993, F: 1992–1994, P: 1990–1992)

Most hogy már felnőttek vagyunk, és nem kell a szülőket pumpolni ezekért, hanem magunk is megvásárolhatjuk őket, lássuk, mely nyugati internetes oldal a mi megmentőnk. Kellemes időzést!

Megveheted őket itt: Vintage Footballshirts

Ha pedig értesz a focihoz, mert nyilván értesz, akkor csinálj pénzt a tudásodból, és keresd meg a mezekre valót a TippmixPro oldalon. Ha sietsz, most elég masszív bónuszok várnak!

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Életmód

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon