Akkor ennyi volt, elszállt a Barcelona? – Kizárták az átigazolásokból a Barcát
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Már alig várták a nyarat Barcelonában, hogy végre megerősítsék a védelmüket, kapusostól, középhátvédestől, úgy cakumpakk. Erre jött a hír, hogy talán néhány idióta, vagy csak félreértés miatt egy évig senkit sem igazolhatnak. Rámehet a szezon, de a következő év is.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kizárta a Barcelonát a következő két átigazolási időszakból, mert megsértették a nemzetközi átigazolásokra vonatkozó szabályokat több, 18 év alatti futballista szerződtetésénél.

A FIFA fegyelmi bizottsága már egy ideje vizsgálgatta a Barca fiatalkorú tehetségeit, illetve azok La Masiába kerülésének mikéntjét. Ennek során külföldi, fiatalkorú játékosok átigazolásait és átigazolási regisztrációit nézték át a 2009 és 2013 közti időszakban, és nem tetszett nekik. Azért nem, mert a hivatalos átigazolási szabályzat 19. cikkelyének megsértéséért sarasnak tűnik a katalán klub, konkrétan tíz, nem spanyol, fiatalkorú játékos szabálytalan átigazolása és regisztrálása a gond, így nemzeti és nemzetközi szinten is kizárják két, egymást követő átigazolási időszakra az átigazolásokból (2014 nyara és 2015 tele).

Gondolhatnánk, hogy ahol ennyi a tehetség, elbírnak egy évet új, óriási összegeket megmozgató, neymaros igazolás nélkül is, csakhogy ennél jobban rég vártak igazolási időszakot a klubnál. Azt ugyanis már rég tudtuk, hogy Víctor Valdés kapus távozik, de időközben még le is sérült, így kénytelen a 38 éves José Manuel Pinto védeni. Az utód is megvolt már, ám vártak a hivatalos bejelentéssel: nos, Marc-André ter Stegen lehet, hogy mégsem a Barcelonában köt ki. Pintóval és Oierrel nekivágni az új szezonnak öngyilkossággal ér fel.

A másik, talán még ennél is fájdalmasabb kérdés, hogy ki lesz a középhátvéd? Már a mostani szezonban is komoly gondok voltak hátul, főleg Piqué és Mascherano szerepelt a poszton, ám utóbbi azért alapvetően védekező középpályás, előbbi remek focista, igazi klasszis, de lassú, mint a tetű. És most még ki is dőlt, a medencecsontja sérült, várhatóan egy hónapot kell majd kihagynia.

Maradt még egy rutintalan Marc Bartra a maga 23 évével és néhány meccsével, valamint egy fél Puyol, aki már be is jelentette, hogy távozik. A szintén elvágyódó Alex Songot lehetne még hátravonni, de ő nem elég jó, és ugye lehet, hogy nem is marad. Védő és kapus, vagyis komplett, masszív védelem nélkül semmi esélye a Barcelonának egy Real, egy Atlético vagy egy Bayern ellen, elöl Messiék nem fognak tudni mindig eggyel többet lőni.

A vezetőség nem is tétlenkedett, elég hosszú volt a kiszemeltek listája, az sem kizárt, hogy többükkel már meg is állapodtak. A védelembe ők jöhettek volna, az ő nevüket dobták be legtöbbször: Mats Hummels, Mateo Musacchio, Eliaquin Mangala, Aymeric Laporte, Fabian Schär, Vincent Kompany és Aleksandar Dragovic. Az biztos, hogy a horvát Messivel, Alen Haliloviccsal és klubjával már meg is egyeztek, nagy kérdés, vele mi lesz.

Persze ekkora klubok esetében ritkán falják olyan forrón azt a kását, 2009-ben a Chelsea-t is lekapcsolták és eltiltották Gaël Kakuta átigazolása miatt, aztán végül a nemzetközi Sportdöntőbíróságig a Chelsea javára döntött, fizettek némi kesst a Lensnak, és kész is. Szóval még ne temessék a Barcelonát, akik szomorúan vagy szívesen temetnék, lesz még pár kör. Mondjuk Uli Hoenesst is lesittelték, pedig ő sem akárki.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.