Bajner Bálint elhagyta a Dortmundot, ahol nem jutott neki sok szerep, és Angliába, az Ipswich Townhoz szerződött, sajnos ez a magyar foci jelenlegi helyzetében hírnek számít. Kalmár után újabb tehetség igazolt tehát el nyugati klubba. Másodosztályba.

Bajner legutóbb a német harmadosztályú Dortmund II-ben szerepelt, eközben a nagy Dortmundban edzett, sőt olykor pályára is került, ám miután a nyáron három támadót is igazolt a Borussia, a magyar csatár a távozás mellett döntött. Angliába ment szerencsét próbálni, és megfelelt a próbajátékon, szerződtette őt az Ipswich Town. Elnézve ezt a gólt, nem is csoda:

Bajnert már be is mutatták, pózolt a kék mezzel, egy évre írt alá a Championshipben legutóbb kilencedik helyen záró Ipswichhez, a megállapodás további egy évvel meghosszabbítható. Amire jó esély van, mert a csapat menedzsere, Mick McCarthy igen jó véleménnyel van a nyurga játékosról. („Bálint jól futballozott, mint ahogy az összes korábbi mérkőzésen is. Nagyon elégedett vagyok vele.") A középcsatár 2008-ban már játszott Angliában, a West Hamnél volt kölcsönben, de pályára nem lépett. Talán most sikeresebb lesz.

(Fotó: itfc.co.uk)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

Csúnyán beégett a csatár, aki a 97. percben panenkázott

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés