Kevesen számítottak arra, hogy a nagyon masszív svájci válogatott ekkora pofonba szalad bele, ám a mai Franciaországot talán senki se tudta volna megállítani. Talán a 98-as Les Bleus sem volt ennyire meggyőző.

Az egész tornán nem láttunk még annyira meggyőző játékot, mint amit Franciaország nyújtott Svájc ellen bő hetven percig. Az első félidőben egy perc alatt eldöntötték a meccset Deschamps emberei, a 17. percben Giroud fejelt gólt, majd a középkezdés után Matuidi is, így még az is belefért, hogy Benzema kihagyjon egy büntetőt. Pláne, hogy a félidő végén Valbuena végleg lezárta a meccset.

A második félidőben csak időnként rázták meg magukat a fehér-kékek, de azért így is berámoltak még kettőt öt perc alatt – 5–0, K.O.

A végén emészthetőbbé tette a vereséget Svájc, ők is öt percen belül lőttek kettőt. Bár két másodperccel a sípszó után Benzema rúgott még egy gyönyörű gólt.

Franciaország gyakorlatilag továbbjutott, két meccsen nyolcat lőttek, minden bizonnyal csoportelsők lesznek. Még 1998-ban sem voltak ennyire ütősek, az elmúlt években meg fényévekre voltak ettől a teljesítménytől.

Svájc–Franciaország 2–5 (0–3)
Salvador, Arena Fonte Nova, vezeti: Björn Kuipers (holland)

Svájc: Benaglio - Rodriguez, von Bergen (Senderos, 8.), Djourou, Lichsteiner - Inler, Behrami (Dzemaili, 46.), Mehmedi, Xhaka, Shaqiri - Seferovic
Franciaország: Lloris - Evra, Sakho, Varane, Debuchy - Matuidi, Cabaye, Sissoko - Benzema, Giroud (Pogba, 63.), Valbuena (Griezmann, 83.)

Gólszerzők: Dzemaili (81.), Xhaka (86.), illetve Giroud (17.), Matuidi (18.), Valbuena (41.), Benzema (68.), Sissoko (73.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában