Ezt a negyeddöntőt se igen fogjuk felidézni húsz–harminc év múlva egy pohár bor mellett nosztalgiázva, mert a Franciaország–Németország csata nagyrészt a galloknak hála unalmas mérkőzést hozott.

Mindkét szakvezető kedveskedett meglepetéssel a másiknak: Joachim Löw a vb-gólrekordra hajtó Miroslav Klosét állította centerbe és végre visszarakta eredeti posztjára Philip Lahmot, amivel mindjárt nyert egy remek szélsőhátvédet. Didier Deschamps a támadósoron változtatott, kihagyta Olivier Giroud-t, hogy Karim Benzema egyedüli középcsatár lehessen.

A "korai gól jót tesz a mérkőzésnek" című közhelyet örök igazságot megcáfolta Mats Hummels 12. percben szerzett beívelés utáni fejes gólja (már a második volt neki a tornán!), mert a franciák ezt követően nem nagyon tudtak felpörögni – nem csak az első félidőben, hanem a mérkőzés teljes egészében sem. Egyetlen egy értékelhető egyenlítési lehetőségük volt a 94. (!) percben, ekkor Benzema majd' nullszögből eleresztett lövését védte a rövidnél Manuel Neuer. Előtte a csereként beállt André Schürrle kétszer is végleg dönthetett volna, de előbb Hugo Lloris, majd egy francia hátvéd gyomra hárította a közeli lövését.

Ilyen gyengén nem játszott ez a francia csapat a világbajnokságon, mint most, a legfontosabb meccsen. A németek sem ez volt a legjobb produkciójuk, mindenesetre négy közé jutást ért.

Franciaország–Németország 0–1 (0–1)

Stadio Do Maracana, Rio de Janeiro

Franciaország: Lloris – Debuchy, Varane, Sakho (Koscielny, 72.), Evra – Cabaye (Remy, 73.) – Pogba, Matuidi – Valbuena (Giroud, 84.), Benzema, Griezmann.

Németország: Neuer – Lahm, J. Boateng, Hummels, Höwedes – Schweinsteiger, Khedira – Müller, Kroos (Kramer, 92.), Özil (Götze, 83.) – Klose (Schürrle, 69.)

Gólszerző: Hummels (12.)

(Fotó: Europress/AFP)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon