Roger Federer minden létező versenyt megnyert már, egy érem azonban még hiányzik a kollekciójából: az egyes olimpiai aranya. Idén viszont az olimpiai tenisztornát Wimbledonban rendezik. Ugye tudjuk, ez mit jelent? FedEx-életmű.

Roger Federer július elején hetedszer nyert Wimbledonban (2003-2007 és 2009 után), összességében 17. Grand Slamjét húzta be a svájci, amivel újra átvette a vezetést a világranglistán és egyben saját rekordját döntötte meg. A hetedik wimbledoni sikerével beállította egyik nagy példaképe, Pete Sampras addigi rekordját, és a világranglista élén is beállította, majd egy hétre rá meg is döntötte az amerikai csúcsát, aki megszakításokkal összesen 286 hétig állt az élen. A svájci most 290-nél jár és ez bizonyosan duzzad még pár hétig. A csúcshalmozót 2010. június 7-én taszította le az első helyről a spanyol Rafael Nadal, aki azóta a szerb Novak Djokoviccsal felváltva vezette az ATP-világranglistát.
Federer egyébként a második legidősebb világelső, harminc évesen és 335 naposan állt az élre, az amerikai Andre Agassi 33 évesen és 131 naposan volt világelső.

FedEx élete egyik legjobbját nyújtotta Wimbledonban, a döntőben 4:6, 7:5, 6:3, 6:4-re verte a brit, tehát félig-meddig hazai pályán ütögető Andy Murray-t. Két év kihagyás, két év negyeddöntőbeli bukás után tehát ismét ő lett a füves pályák királya, kedvenc versenyén emelhette magasba 7. wimbledoni és 17. Grand Slam trófáját. Az első angliai győzelmét 21 évesen, 2003-ban érte el, akkor a fináléban Mark Philippoussist verte meg 7:6, 6:2, 7:6-ra. Utána sorozatban még négyet nyert, majd egy Nadal elleni döbbenetes vereség után 2009-ben ismét övé lett a nagyfülű kupa.

Grand Slam-győzelmek

  • Australian Open - 2004, 2006, 2007, 2010
  • Roland Garros - 2009
  • Wimbledon - 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009, 2012
  • US Open - 2004, 2005, 2006, 2007, 2008

Az előző kilenc GS-em nem tudott nyerni Federer, legutóbb 2010 januárjában diadalmaskodott Melbourne-ben, a jóindulatú teniszszeretők már legyintettek is, Federer kiégett, elszaladtak mellette az elképesztően erős, atletikus és persze tehetséges fiatalok, már nincs esélye az eleganciával Nadal és Djokovics ellen. Aztán odament Londonba és ellentmondást nem tűrően szétszedte a fiatalokat. Mindenkit. A hét meccsén öt szettet bukott, ebből kettőt az ellen a Benneteau ellen, akit most az olimpián 6:2, 6:2-re megalázott. A Djokovics, Murray kettősnek két játszmát adott, félelmet formában van Roger.
Amúgy, halkan jegyzem meg, úgy általában a pályafutását átböngészve: a legutóbbi 33 Grand Slam-indulásán 3-szor nem jutott elődöntőbe! Vagy nézzük máshogy, úgy még beszédesebb: az előző 33 Grand Slamjén 30-szor eljutott a legjobb négyig! Kilenc éve a csúcson. A zseni szó is kevés ide.

Hogy miért csak Wimbledonon és a füvön pörgök? Nos azért, mert a XXX. nyári olimpiai játékok történetesen Londonban zajlanak és annak teniszversenye pedig a wimbledoni gyepen.

Federer az olimpián

  • 1. forduló - Alejandro Falla 6:3, 5:7, 63
  • 2. forduló - Julien Benneteau 6:2, 62
  • 3. forduló - Gyenyisz Iszmonin 7:5, 63
  • Negyeddöntő - John Isner 6:4, 76

Azon a füvön, azon a borításon és azon a pályán, ahol még soha senki nem nyert annyi meccset és tornát, mint... Igen, a versenyen elindult, mi több menetel egy bizonyos Roger Federer, akinek még nincs (!) olimpiai aranya. Mármint egyéniben. Mert ugye nem gondolhattuk komolyan, hogy egyáltalán nincs neki olyanja. Négy éve, Pekingben Stanislas Wawrinka oldalán már elénekelhette a svájci himnuszt, most arra készül, hogy a kedvenc pályáján, a kedvenc borításán teljessé tegye a kollekcióját. Az eddig látottak alapján nehéz lesz megállítani, az első körben a kolumbiai Falla ellen veszített ugyan szettet, de két 6:3-al nyert, majd jött az a Benneteau, aki ellen kis híján elvérzett júliusban, Wimbledonban (4:6 6:7 6:2 7:6 6:1). Négy gémet adott a franciának. A 3. körben az üzbég Isztomin az első szettben tudta csak megszorítani, a vége újabb könnyed Federer-siker. A negyeddöntőben John Isner következett, a vízfakasztó szerváiról híres amerikai óriás nehéz ellenfél volt gyors borításon, de ő sem tudta megállítani a helvétet (6:4, 7:6). Aki talán képes lehet rá az Murray és Djokovics. A döntőben. (Az elődöntőben Juan Martín del Potro vár rá).
Ám a 2012-es FedEx megingathatatlannak tűnik és idén ugye már megleckéztette mindkét fiatalt. Így aztán augusztus 5-én jó eséllyel már nem lesz olyan fontos verseny, ami után epekedne a 30 éves, kétgyermekes családapa. Őszintén remélem, hogy azért talál még motivációt a teniszben, máskülönben nem sokáig gyönyörködhetünk már elegáns, arisztokratikus játékában.

Láttad már a legmeghatóbb kisfilmet, amit olimpiára készítettek? Thank you, Mom!

(fotó: onlyagame.wbur.org, justjared.com, windsorstar.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában