A leghihetetlenebb kapushibák

A tabella élén álló Debrecen végül behúzta otthon a kötelező győzelmet, ám egy nem mindennapi gól is kellett ehhez. Bódi Ádám lecsúszott beadását Rózsa Dániel érthetetlen módon bepaskolta a saját kapujába, ezzel nyert 2–0-ra a Loki.

A Paks is furcsa gólt kapott, Haraszti Zsolt szabadrúgásával nem tudni, mi volt a terve Csernyánszki kapusnak, aligha az, hogy betessékeli az alsóba az orra előtt lepattanó labdát. A meccs vége egyébként 2–2 lett, így a Debrecen meglépett a csak egy pontot szerző Videotontól.

A legnagyobb és leggyorsabb gól

Már az ötvenedik másodpercben sokkolta az MTK a Fradit, pedig semmi meglepő sincs abban, hogy Pölöskei Zsolt ellövi majd harmincról, hiszen tavaly is ő lőtte a bajnokság egyik legnagyobb gólját a DVTK ellen. Nem vették komolyan, ő meg kilőtte a jobb felsőt. Az örökrangadó meg is nyerte az MTK, bár nem csak ennek a gólnak köszönhetően, hanem főleg Jenner ostoba kiállítása miatt. Meg amiatt, mert a második MTK-gól előtt hét (!) mezőnyjátékosa volt a pályán az FTC-nek. És bölcs döntéseket hoztak a zöldek.

A legkomolyabb meglepetések

Egészen hihetetlen dolgok történtek Győrben, a bajnoki címvédő ETO ugyanis már a kilencedik percben kétgólos hátrányba került, a végén pedig ötöt kapott a Pécstől. Attól a Pécstől, melyet a télen a megszűnés szele csapott meg, távozott három kulcsember, most pedig először meglepte a bajnokot, majd miután az felállt a két pofon után, átlépett rajta – 2–2 után a vége 2–5 lett.

Nem csak itthon volt meglepetés, hanem Spanyolországban is, nem is kicsi: a Barcelona Valladolidban kapott ki, ráadásul úgy, hogy nem lőtt gólt! Pedig ott volt a pályán Messi, Neymar, Pedro és Fábregas is. Legutóbb január elején esett ez meg a Barcával, ám akkor az Atlético otthonában nem is kaptak. Ez már a negyedik veresége volt Martino csapatának, egyre távolodik a címvédés.

A Barcelona BL-ellenfele, a Manchester City is durrantotta a kasszát, kevesen fogadtak arra, hogy a Wigan elkapja az óriást. De az FA-kupa ilyen, bármikor lehet vaskos meglepetés, persze ehhez kellett az is, hogy kicsit nagyobb legyen az a mellény a kelleténél. Null–kettő után nyomott a City, de csak szépítésre futotta.

A legdurvább fordítás

A Dinamo Moszkva kétgólos hátrányban vonult be az öltözőbe a CSZKA elleni moszkvai derbin, ám végül simán, 4–2-re nyertek Dzsudzsákék. Többek között a magyar szélső gólpasszának is köszönhetően. A Dinamo húsz perc alatt rámolt be négyet.

A legnagyobb nyertes

A Real Madrid nem roppant össze a lehetőségtől, melyet a Barcelona veresége kínált neki, könnyedén lenyomta a Levantét. Ronaldo fejese nyitotta a gálát, majd Marcelo és Karabelas öngólja következett.

A legszebb gól

A Borussia Dortmund nyögvenyelős, nem túl jó meccsen tudott nyerni Freiburgban, méghozzá egy csodaszép Sebastian Kehl-tekeréssel.

A legnagyobb rangadó

A Serie A-ban a második helyért megy a csata, a Napoli egy elég tetemes, hatpontos (vesztett pontokat tekintve kilenc) hátrányt halmozott fel a Romával szemben, vagyis most muszáj volt nyerni. És José Callejón fejesével be is húzta a rangadót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés