Január utolsó futballista-barátnője a csábító, buja "fekete párduc", Nasri fehérneműmodellje, Anara.

Anara Atanes tizenöt éves volt, amikor felfedezték, hiába, a híres, szép modellek fiatalon kezdik. A még mindig csak 25 esztendős brit csaj természetesen minden, a modellséggel együtt járó egyéb tevékenységet kipróbált: színészkedett, énekelgetett kicsit. A gyönyörű, egzotikus fekete szépség tizenkilenc volt, amikor berobbant a divatvilágban, dolgozott a Fordnak, a V6 rágóguminak, és ASOS-nak is, végül pedig Victoria’s Secret-modell lett belőle. Szerepelt az America’s Next Top Model című műsorban és a Head and Shoulders kampányában is. Két filmszerepet tud felmutatni: a Demons Never Die és az Is This Your Daughter? című nagy sikerű remekművekben villantotta fel példátlan tálentumát.

És közben összejött a Manchester City francia középpályásával, Samir Nasrival. De 2008-ban még egy svéd focistával, Freddie Ljungberggel randizott. Tud helyezkedni. Bár, ahogy elnézzük, Samir is.

És a bizonyíték, hogy Samir Nasri birtokba vette a szexi fekete leányt.

Na jó, ez akármelyikünk is lehetne akár, úgyhogy itt egy másik, ahol jól kivehető a City középpályása. Mondjuk itt meg a csaj fura.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában