Kilencven percen át szenvedett a német válogatott Algéria saját 16-osa elé leparkolt buszának kerülgetésével, mi nézők pedig a közvetítést látványosan unó Gundel Takács Gábor kommentátorral egyetemben az unalmas és hangulattalan meccset hozó nyolcaddöntő végignézésével.

Sok jót nehéz elmondani egy olyan mérkőzés majdnem teljes egészéről, melyen a szinte félpályáig kifutó Neuer kapus becsúszó szerelései miatt kaptuk fel néha a fejünket és amelyhez legalább két doboz energiaital kellett, hogy ne aludjunk el rajta. Thomas Müller megsajnált minket a második félidőben, de nem egy látványos góllal vagy csellel dobta fel a hétfő esténket, hanem azzal, hogy egy szabadrúgásnak nekifutva összeakadt a saját lábában és hasra esett.

Talán az utolsó negyedórára aggathattuk rá az élvezhető jelzőt, de nem ehhez a világbajnoksághoz, hanem az addig látottakhoz képest. Ekkor a németeknek legalább 3-4 meccset eldönthető helyzetük akadt, melyek közül egyet a rendes játékidő letelte után, a hosszabbítás első perceiben tudtak csak értékesíteni. Ha létezne még az aranygól szabálya, André Schürrle 92. percben szerzett – egyébként pazar – gólja után mehettünk volna aludni, mindenki jobban járt volna – leszámítva a 120. perc egy-egy gólszerzőjét.

Németország–Algéria 2-1 (0-0, 0-0, 1-0)

Estadio Beira-Rio, Porto Alegre

Németország: Neuer – Mustafi (Khedira, 70.), Mertesacker, J. Boateng, Höwedes – Lahm – Schweinsteiger (Kramer, 109.), Kroos – Özil, Götze (Schürrle, 46.)– Müller.

Algéria: M'Bohli – Mandi, Belkalem, Halis (Bugerra, 97.), Gulam - Mosztefa, Laszen – Feguli, Taider (Brahimi, 78.), Szlimani – Szudani (Dzsabu, 100.).

Gólszerző: Schürrle (92.), Özil (120.) ill. Dzsabu (121.)

(Fotó: AFP)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés