Lionel Messi egy félidő alatt több gólt szerzett Nigéria ellen, mint a brazíliai vébét megelőző összes világbajnoki mérkőzésén. Az argentinok egy gólgazdag, ám nem túl nagy iramú meccsen győzték le a'96-os atlantai olimpiai bajnokot, és csoportelsőként jutottak tovább épp Nigéria előtt. A kvartett másik találkozóján a bosnyákok hiába verték meg Iránt, szedelőzködhetnek haza.

Akik öt percet késtek a kezdésről, bosszankodhattak rögtön, mert már 1-1-et mutatott a képernyő eredményjelzője: előbb Messi a léc alá bombázott, majd a túloldalon Musa használta ki az argentin védelem figyelmetlenségét. Szünet előtt a vb-n ritkán előforduló szabadrúgásgólok egyikét láthattuk a négyszeres aranylabdástól, aztán fordulás után Musa kiegyenlítette kettejük gólpárbaját.

A balbekk Rojo egy szögletet követően szerezte meg a győztes gólt az 50. percben, és mivel vélhetően mindkét csapat tudta a másik meccs eredményét, egyik válogatott sem hajtotta szét magát a hátralévő időben, sőt, Messit nagyon okosan korán lecserélte Sabella pihentetés céljából.

NigériaArgentína 2–3 (1–2)

Estadio Beira-Rio, Porto Alegre

Nigéria: Enyeama – Ambrose, Omeruo, Yobo, Oshaniwa – Babatunde (Uchebo, 65.), Onazi, Obi Mikel – Odemwingie (Nwofor, 80.), Emenike, Musa.

Argentína: Romero – Zabaleta, F. Fernandez, Garay, Rojo – Gago, Mascherano, Di Maria – Messi (Alvarez, 63.), Higuaín (Biglia, 90.), Agüero (Lavezzi, 38.).

Gólszerzők: (Musa 4., 48.)  ill. Messi (3., 45.), Rojo (50.)

Az argentinok ellen szinte hibátlanul reteszelő iráni védelem ezúttal könnyebben megadta magát, a bosnyákok már egy óra játék után kétszer bevették a perzsák kapuját. Hiába a szép bosnyák győzelem, a torna egyik meglepetésének várt válogatottja nemhogy nagyot alkotott a világbajnokságon, a csoportból sem tudott továbblépni.

Bosznia-Hercegovina–Irán 3–1 (1–0)

Arena Fonte Nova, Salvador

Bosznia-Hercegovina: Begovic – Vrsajevic, Sunjic, Spahic, Kolasinac  – Besic  – Hadzic (Vranjes, 61.), Susic  (Salihovic, 71.) – Pjanic – Dzeko (Visca, 85.), Ibisevic.

Irán: A. Hagigi - Montazeri, Hosszeini, Szadegi, Puladi – Tejmurjan, Nekunam – Hajszafi (Dzsahanbash, 63.) – Sodzsaei (Hejdari 46.), Dedzsagah (Anszarifard, 67.) – Gucsannezsad.

Gólszerzők: Dzeko (23.), Pjanic (59.), Vrsajevic (83.) ill. Gucsannezsad (81.)

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában