Nagy László, a leghíresebb magyar kézilabdázó Barcelonából Veszprémbe igazol?! És akkor magyar vagy spanyol válogatott lesz az olimpián?

A világ egyik legjobb balkezes átlövője magyar, és a Bajnokok Ligája-címvédő Barcelona játékosa immáron tizenkét éve. Nagy László tizenkilenc évesen, 2000-ben magyar csúcsnak számító összegért igazolt Szegedről a katalán fővárosba, iszonyú tehetségként. Azóta kétszer nyerte meg a kézilabda legrangosabb kupáját a Barcával, időközben pedig csapatkapitány is lett. Megbecsülték, mert légiósként minden meccsen megszakadt a sikerért, mert támadásban és védekezésben is világklasszissá nőtte ki magát, mert olyannyira beilleszkedett emberileg is az országba, a városba, hogy néhány éve kijelentette, ő bizony itt szeretne letelepedni. Gyönyörű házuk van, kislánya, Debora kint született, a gránátvörös-kékek számítottak rá pályafutása befejezése után is, ő pedig a Barcára. Azt hiszem, érthető.

Eközben olimpiai elődöntőbe is vezette Magyarországot, 1999–2009 között 138-szor szerepelt a válogatott színeiben. Igen, 2009-ig. Ez év június 21-e óta semmilyen eseményen nem jelent meg, az összes válogatott behívót elutasította, majd nyílt levélben közölte, hogy amíg a Magyar Szövetség nem javít a válogatott körülményein, nem oldja meg a biztosítás kérdését, ő nem lesz válogatott. Erre ígéretet kapott, sőt később hellyel-közzel orvosolták is problémákat, ám Nagy nem jött.

Szűk két év múlva, 2011 januárjában a játékos közölte, hogy ő nem kíván többet válogatott lenni. Magyarországon. Mert ekkor már mindenki sejtette, hogy a spanyol szövetség részéről elindult egy markáns lobbi (eurómilliók röpködtek, ami Laci zsebében landolna, ha...), hogy a 209 centis óriás esetleg hispán színekben is játszhatna, hisz közben ketyegett a válogatott nélkül eltelt idő, arról nem is beszélve, hogy Nagynak Spanyolország színeiben sajnos nagyobb sansza lenne egy remek olimpiai eredményre, ami leginkább hiányzik az éremkollekciójából.

Itthon persze az időhúzás, de főleg az országváltás (egyesek szerint szívváltás) lehetősége akkora ellenszenvet váltott ki a kézilabda-szerető magyar népből, hogy Laci nem rakta ki az ablakba amit kapott, édesanyja meg veszettül csuklott a szegedi bőrkanapén. Hazaáruló, szívtelen, pénzéhes prosti.

Valóban visszás volt, hogy különféle sérülésekre hivatkozva le-lemondta a válogatott találkozóit, de nézzünk már körül saját portánkon is – amellett, hogy Nagy feltételeinek jogosságát csapattársai is elismerték –, csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Pérez Carlos, Diaz Ivo, Eklemovics Nikola, Krivokavics Milorad, Puljezevics Nenad, Kuzmicsov Szergej. Nem magyar szülők sarjai, címeres mezben. Ja, hogy ők minket erősítenek, erősítettek és az ér?

Mindenesetre a Nagy-saga hömpölygött, szanaszét cincálta a média, de Laci hallgatott. Jól tette, a hangok elcsendesedtek és vártuk, hogy a Mocsai-csapat kijusson Londonba és összecsapjon a Lászi Grandéval felálló ibériaiakkal. Sikerült is a terv, az Európa-bajnoki remeklés után az olimpiai selejzetőt is sikerrel vették Császárék.

Névjegy

NAGY LÁSZLÓ

  • Született: 1981. március 3.
  • Sportág: kézilabda
  • Poszt: jobbátlövő
  • Klubjai: Szeged (1997–2000)
    Barcelona (2000–)
  • Válogatott: 138x (534 gól) (1999–2009)
  • Eredmények: Bajnokok Ligája-győztes (2005, 2011); EHF-kupa-győztes (2003); spanyol bajnok (2003, 2006, 2011)

Aztán múlt héten robbant a bomba, de naná, hogy nem itthon. A katalán klub bejelentette, hogy a jövőre lejáró szerződését nem hosszabbította meg Nagy László és a Veszprémbe igazol, ahol a „világ legjobban kereső kézilabdázója lesz". És amennyiben még ezen a nyáron hazaköltözik, hárommillió eurót kell kiperkálnia az MKB-nak az élő szerződés miatt. Vagy annak a nagylelkű vállalkozónak, vagy vállalat(ok)nak, akik a honi férfi kézi kirakatcsapata mögé álltak. Felmerül ugyanis a kérdés, hogy honnan a nagy lé? Hiszen az év elején kiszivárgott, hogy a Bakonyban elfogyott a kenyérre való, a játékosok nemigen, vagy csak csúszva kaptak fizetést, a morál megbomlott, holott Mocsainak épp ez volt a legnagyobb ereje – mindig kiváló, motivált férfibaráti közösséget épített.

Még a szövetség is felállított egy bizottságot mentsük meg az Veszprémet jelszóval. Úgy hírlik, nagyon komoly befektető (Mercedes?) állhat a házhoz, de már olyat is lehetett hallani, hogy még ennél is feljebb érnek a – politikai(?) – szálak. Igaz lehet...? Sajnos ezek momentán még csak kérdések maradnak, mert magyar részről senki semmit nem mondott érdemben, a nagy bejelentés, csinandratta és a szívünkre tett kézzel együtt elénekelt Himnusz még várat magára. Illetve annyit sikerült kipréselni magukból a veszprémieknek, hogy „tárgyalásban állnak a Barcelonával". Köszönjük.

Ennél lényegesen bőbeszédűbb Enric Masip, a katalán klub kézilabdacsapatának technikai vezetője, aki úgy nyilatkozott, a Barca nem volt képes kifizetni „több mint a kétszeresét″ Nagy jelenlegi fizetésének, és bár életre szóló megállapodást kínáltak neki, amelynek értelmében karrierje befejezése után csatlakozott volna a klub szakmai stábjához, és 20 százalékos fizetésemelést is kapott volna, a játékos ezt nem fogadta el.

A madridi As napilap információi szerint ez számokban ennyit jelent: a Barcelona évi 400 ezer eurós fizetést ajánlott az átlövőnek, ám a magyar klub ennek majdnem a dupláját, négy évre hárommillió eurót kínált neki, tehát évi 750 ezer eurót (~18 millió/hó). Mi úgy tudjuk, a Barca azt a bizonyos életbiztosításos szerződést már csak akkor tolta a játékos elé, amikor az nemet mondott a mindössze egyéves hosszabbításra. (Barca szerződés-policy: 30 év felett csak egy évvel hosszabbítanak.)

Mennyi az annyi?

Nézzük a Hatosfal gondolatmenetét: „Állítás, hogy a Barca szerint a Veszprém kétszer annyit ajánlott Lacinak, mint a jelenlegi csapata. Ugyanakkor nem mindegy, hogy bruttóban vagy nettóban? Spanyolországban ugyanis talán a legnagyobb az adóteher a sportolók bérén. Ezt könnyíti a Beckham-szabály, ami alapján a légiós az első öt évében kevesebb adót fizet, ez azonban Lacira nem vonatkozhat. Nálunk viszont az EKHO miatt egész jól adózik az újonnan megkötött szerződéseknél, ha jól sejtem, 30–40%-kal kevesebb bruttóból el lehet érni ugyanazt a nettó bért. Így viszont nem biztos, hogy a Veszprém sokkal többet ad, csak Laci sokkal többet kap."

Több mint kétszeres fizu? A BL-címvédő együtteshez képest? Mi folyik Veszpémben? Pénz. Eddig csordogált, most dézsából fogják önteni, hírlik, hogy a Kiel, az Atlético Madrid, a Barcelona és a Köbenhavn magasságába emelik az éves költségvetést, spanyol tréner érkezik (Antonio Carlos Ortega a legesélyesebb, aki az Antequera edzője volt) és Nagy mellett a chilei beálló, Marco Oneto is veszprémi lehet. De még nincs ám vége: mivel Császár iránt az Atlético hevesen érdeklődik, a helyére állítólag az az Ivano Balic érkezne, akit kétszer is a világ legjobb játékosának választottak.

És akkor Nagy vagy Grande? Ha hazacuccol Laci, vajon újra magyar válogatott is lesz? Vagy az MKB-ból visszajár majd spanyolföldre a válogatottba? Megtehetné, hiszen időközben ott lapul a zsebében a spanyol útlevél is. Milyen mezben játszik az olimpián? Vagy beesik két szék között a pad alá és a tévéből figyeli Londont? Mocsai együttese igazi csapattá érett a cséká nélkül is, a srácok tényleg feltörlik a parkettát évek óta, szeretik egymást és van egy zseniálisan képzett kapitányuk. A legjobbakkal is felvesszük a versenyt, ami már Lacinak is érdekes lehet. De vajon vissza lehet-e építeni a működő gépezetbe Nagyot, aki közel három éve nem hajlandó hazajönni? Igen, vissza kell építeni! Mert ő a világ egyik legjobb játékosa és vele akár érmesek is lehetünk az olimpián.

Fogadjuk vissza Lacit! És hallgassunk Mocsai Lajos szövetségi kapitányra: “Olyan fizetések és találgatások látnak napvilágot, amelyeknek a fele sem igaz! Nem hiszem, hogy bulvárt kellene csinálni egy ember karrierjéből, különben ilyen játékosok nem fogják erősíteni a magyar bajnokságot, azt fogják mondani, hogy nem kérnek ebből a hangulatból.

Még több Sportkommentár a Playeren!

(fotók: wikipedia.org, parameter.sk)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában