Az NB I-re a legjobb fogadni, a mi kis rezervátumunkban sokkal jobban eligazodunk, mint bárhol máshol, talán még a bukiknál is. Úgyhogy gyere velünk, van egy jó ajánlatunk, amiből elviheted a csajod vacsorázni.

Na jó, nem mondom, hogy azonnal bele fogsz szeretni a kombóba, mert közel sem a papírforma ösvényén halad, ám az NB I-ben azért egy Honvéd még otthon sem mehet biztosra senki ellen. Sőt, kábé senki, talán csak most a Videoton.

Szóval a Pécs megy a Bozsikba, és minden jóslat szerint nem nyerni. A 3.85-ös szorzó legalábbis arra utal, nem várnak pécsi sikert, pedig Véber csapata egyre jobb, egyre markánsabb arcot mutat, egyáltalán nem esélytelen a Honvéd ellen. Azt a csapatot, mely nyerni tudott Debrecenben, és idegenben még veretlen, hiba lenne leírni. Pláne megveretni. A Honvéd ugyan otthon a Puskást és a Haladást is lenyomta, gólt sem kapott, de hát őket ki nem veri meg? A Pécs formája biztató, minden sorozatot figyelembe véve öt győzelem és egy iksz van mögöttük. Én arra számítok, elkapják a Honvédot Kőváriék.

A Haladást érintettem már, sok szót nem érdemel, el lesz verve a Groupamában, ahol eddig mindenki kikapott. A Haliból hiányzik a két focista, Radó (sérült) és Halmosi (eltiltott), így aztán átmennek rajtuk Doll fiai. Minden bizonnyal a hendikep is vállalható, Bödéék berámolnak 2–3 gólt.

NB I-szelvény:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség a kombó, és érdekel a több mint ötszörös pénz is!

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

Idén is az OKC sztárja lett az NBA legjobbja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.