A vébén szünnap van, ezt ki is használták a klubok, és azonnal magukra terelték  a figyelmet néhány komoly igazolással. Kroos szerződése az egész világ számára érdekes, Szalaié csak nekünk.

Azt nem állítjuk, hogy megrengette az átigazolási piacot a magyar csatár távozása, leigazolása, ám azért komoly hírnek számít Németországban – nem véletlenül foglalkozik vele a Bild is –, és persze nálunk is. Az egykori (?) magyar válogatott csatár, Szalai Ádám távozott a Schalkétól, ahogy azt már hetek óta rebesgetik, ám a korábbi pletykákkal ellentétben nem az Eintrachtba, nem a Werderbe, de még csak nem is a Herthába igazol, hanem a Hoffenheimbe.

A hírek szerint már úton is van az 1899-hez orvosi vizsgálatra, akik cserébe hatmillió eurót küldenek érte Gelsenkirchenbe, akik ezt a pénzt majd Maxim Choupo-Motingra költik. Szalai egy szezont játszott a Schalkéban, huszonnyolc bajnokin hét gólt lőtt, játszott kilenc BL-meccset, azokon kétszer talált. Szalainak a fiatal német válogatott Kevin Vollanddal kell megküzdenie a csapatba kerülésért.

Eközben egy másik hasonló horderejű átigazolás is zajlik, ezt meg a Marca szellőztette meg: Toni Kroos sem oda megy, ahova vártuk, vagyis a Premier League-be. Szinte biztosnak tűnt, hogy ha a német válogatott középpályás elhagyja a Bayernt, akkor a Manchester Unitedban köt ki, esetleg a Liverpoolban. Miután jövőre lejár a szerződése, és nemigen hajlik a hosszabbításra, piacra kell dobni a 24 éves játékost, Van Gaal igényt tartott volna rá a vörös ördögöknél, ahol épp egy ilyen spíler hiányzik, ám úgy fest, a Real Madrid lesz a befutó. Na mert ott annyira szükség van még rá is Xabi Alonso, Khedira, Illarramendi, Di María és Modric mellett... A hírek szerint 25 millió euróért cserébe kerül a királyi gárdához, a transzfer viszont természetesen csak a vébé után lesz hivatalos.

(Forrás: Bild, Marca, fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában