Nemrég néhány olyan öltözködési tippel álltunk elő, amellyel magasabbnak tűnhetnek a mélynövésű férfiak. A sort most a vékonyabb testalkatúakkal folytatjuk, a cél pedig ezúttal is minőségi optikai tuning elérése.

A méret a lényeg

A vékony testalkatú férfiak egyik gyakori hibája, hogy nagyobb méretű ruhákat viselnek annak érdekében, hogy vizuálisan nagyobbnak tűnjenek. Ez a kompenzációs stratégia egyrészt kontraproduktív, másrészt még szükségtelen is, mert a vékony férfiakra lehet a legjobban ruhákat szabni, ezt az előnyt kár nem kihasználni. Azt pedig jól tudjuk, hogy a testhezálló, méretre szabott ruha mindig egy jól öltözött, magára odafigyelő férfi benyomását kelti, alkattól függetlenül.

A csík a barátod

Színekkel és formákkal is lehet trükközni, itt érdemes kicsit a tudomány segítségét hívni. A hagyományos divatbölcseletekkel ellentétben ugyanis úgy tűnik, hogy a függőlegesen csíkozott ruhadarabokkal az emberek nagyobb méretűnek tűnnek – legalábbis egy nemrég elvégzett kutatás szerint.

Így kipróbálhatsz néhány csíkos darabot ingek, pólók, blézerek, zakók, nadrágok terén is. Ugyanakkor a mintás cuccok esetében érdemes arra összpontosítani, hogy az ingen, pólón látható formák ne legyenek se zavaróan nagyok, se túl aprók – itt a közepes méret a nyerő.

Matekozás a borbélynál

A hajunk tizedmásodpercek alatt képes lerombolni mindazt, amit felépítettünk  egy remek outfittel. Persze, csak ha hagyjuk. A kifogástalan megjelenés és a tökéletes ápoltság egyik fokmérője ugyanis a frizura, amely a vékony férfiak esetében kap egy kis geometriai csavart. Mivel esetükben jellemzőbb a szögletesebb arc, ezért érdemes megkérni a borbélyt, hogy úgy vágja le a hajad, hogy kiemelje a fő arccsontokat és csontvonalakat. Nem nagy kunszt, mégis nagyon sokat dobhat az összképen.

A divat melletted áll

A divatipar a jelenlegi korszellemnek megfelelően vékony testalkatban gondolkodik. Ez persze nem feltétlenül jó irány, de ha már adott, érdemes kihasználni. Mivel a dizájnerek előszeretettel öltöztetik a vékony testalkatúakat, ezért az újabb darabok próbálgatása közben nem lesz az a tapasztalatod, mintha ezeket űrlényekre tervezték volna, az új szabásvonalak is nagyobb valószínűséggel találnak el téged. Azt pedig már régóta tudjuk, hogy a megfelelő szabásvonalakkal korrigálhatod a legkönnyebben az arányaidat. Használd fel ezt a tudást arra, hogy felturbózd a megjelenésedet és változatosabbá tedd a ruhatáradat.

Ez is érdekelhet:

Öt fehér sneaker, amellyel kiélvezheted a kellemes őszi napokat

A nyárnak vége, azonban a rolót még nem kell lehúzzuk a laza kis surranók előtt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
12% Naná, és nagyon keményen.
48% Igen, de menedzselhető.
41% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés