Egykor bor- és sörcsarnok is működött itt, és eredetileg nem is szolgált rá, hogy „eperháznak” csúfolják.

Felújítják Szeged egyik meghatározó műemlékét, a Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett Milkó-palotát. A Milkó-palota az 1879-es szegedi nagy árvíz után a Stefánián emelt palotasor talán utolsó épülete, amit még nem újítottak fel, bár kisebb állagmegóvási munkákat végeztek rajta az elmúlt években.

A francia neoreneszánsz stílusú Milkó-palota a fakereskedéssel foglalkozó Milkó család megrendelésére épült fel 1883-ban. Az épület Szeged sokáig egyetlen állandó közúti hídjával egy időben készült el, annak belvárosi hídfőjénél.

A mai Roosevelt (akkor Rudolf) téren álló, rózsaszín, ezért kissé gúnyosan „eperháznak” is nevezett épület egyes források szerint eredetileg sárga, a műemlékvédelmi vizsgálat szerint azonban zöldes-barnás színű lehetett.

Az épületben működött vaskereskedés, zeneműbolt, látszerészeti raktár, sőt még bor- és sörcsarnok is, 1908-ban pedig megnyitott az ezer néző befogadására alkalmas Uránia színház. A palotának négy utcai homlokzata van: a Híd, a Stefánia, a Deák Ferenc és a Vár utcára is néz.

A tavalyi állapotfelmérés alapján a helyi önkormányzat idei költségvetésében 20 millió forintot különítettek el a rekonstrukció terveire, míg az idén elinduló kiviteli munkákra további 250 millió forintot fordítanak majd – ez várhatóan a rekonstrukció költségeinek felét fogja fedezni.

Jelenleg 28 lakás és 15 nem lakás célú ingatlan (üzlethelyiség, raktár, iroda) található a házban.

(Forrás: MTI, fotó: Szeged.hu / Iványi Aurél)

Ez is érdekelhet:

A BYD-gyár berúghatja a szegedi lakáspiacot

A kínai elektromosautó-óriás érkezése máris felpörgette Csongrád vármegye ingatlanpiacát, de még évekig tarthat az élénkülés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés