Egy új kutatás arra próbált rájönni, hogy egyesek miért éreznek folyamatos kényszert az életük részleteinek másokkal való megosztására.

Aminek, mint tudjuk a legdivatosabb módja a szelfik posztolása a közösségi portálokon. Persze az emberek ősidők óta készítenek magukról különféle ábrázolásokat, képeket, ám az kétségtelen, hogy a kamerás mobiltelefonok és a Facebook elterjedése óta ez a folyamat baromira felgyorsult és sok kritikus szerint a nárcizmus járványként pusztítja a hagyományos értékeket.

Persze az is igaz, hogy attól nem válik valaki egy önelégült magamutogatóvá, hogy időről időre feltölt magáról egy-egy jól sikerült képet a netre. A Brigham Young Egyetem kutatói azt akarták megfejteni, hogy milyen kategóriák léteznek a szelfizők között. Végül 3 csoport született.

1. Kommunikátorok

Nem rendelkeznek túlzottan erős nárcisztikus tulajdonságokkal, inkább csak azért osztanak meg képeket magukról mert részt szeretnének venni valamiféle kommunikációs élményben, szeretnének közvetíteni magukról valamit. Például azt, hogy éppen hol vannak és mit csinálnak.

Itt például Kim Kardashian talán csak annyit akar közölni velünk, hogy éppen egy strandon tartózkodik.

Selfish in Mexico

Kim Kardashian West (@kimkardashian) által közzétett fénykép,

2. Dokumentálók

Hasonlóan ártalmatlanok, mint az előző csoportba tartozók. Leginkább azért szelfiznek, hogy rögzítsék a saját emlékeiket, illetve dokumentálják saját életük mozzanatait, elsősorban saját maguknak. Tulajdonképpen egyfajta modern naplóírás zajlik a képek segítségével.

Azt mondjuk mindenképpen dokumentálnia kellett Kylie Jennernek, amikor elkészítette az év utolsó fürdőszobai szelfijét.

last bathroom selfie of the year ?

Kylie (@kyliejenner) által közzétett fénykép,

3. Önpublikálók

Na ők azok, akik szeretik mutogatni magukat és igyekeznek mások számára vonzó, nyilvános személyiséget felépíteni. Akkor készítenek szelfiket, amikor kimondottan szépnek érzik magukat és minden apró részlet felett gyakorolhatják a kontrollt. Számukra az image a legfontosabb, nem kommunikálni akarnak, hanem inkább menőbbnek és dögösebbnek tűnni, mint a többiek.

Na erre nem nehéz példát találni.

#TBT to April when I had the best selfie lighting on earth ; ) ⭐️✨⭐️

A b i g a i l (@abigailratchford) által közzétett fénykép,

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés