„Ne égess!”

A háztartási hulladék otthoni égetése szigorúan tilos Magyarországon. Ettől még teljesen általános, hogy a szemétdíj vagy a tüzelő árának megspórolása miatt műanyag palackok, csomagolóanyagok, PVC-padló darabjai, bútorlap, textil vagy vegyes összetételű hulladék kerül a tűzre a kályhában vagy a kertben.

Ezeknek az égetésekor a szálló por mellett az egészségre legártalmasabb égéstermékek közé tartozó policiklusos aromás szénhidrogének is nagy mennyiségben kerülnek a levegőbe, ezek erősen rákkeltők, sőt a születendő gyermekek egészségét is maradandóan károsíthatják.

15 évvel öregíti az agyi tevékenységet a légszennyezettség

Kiderült, milyen azonnali hatása van a szálló pornak a kognitív képességekre.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint jól mutatja a probléma súlyosságát, hogy

Magyarországon az egészségügyi kockázatok között a nyolcadik helyen szerepel a légszennyezettség, szorosan a dohányzás, a magas vérnyomás, a nem megfelelő étrend és az elhízás mögött.

Nagyjából évi tízezerre tehető azok száma, akik a szállópor-szennyezéshez kötődő betegségekben halnak meg, és csak Budapesten évente sok száz, idő előtti haláleset köthető kifejezetten a levegő szállópor-szennyezettségéhez.

Az uniós bíróság elítélte Magyarországot a légszennyezés miatt

Rendszeresen és tartósan határérték feletti volt a szállópor-szennyezés.

Indokolt tehát, hogy a fővárosi önkormányzat, a Budapesti Közművek, a Levegő Munkacsoport és a Humusz Szövetség Ne égess! címmel felvilágosító kampányt indít a háztartási hulladék égetésének megelőzésére.

A fővárosi önkormányzat Zöld Budapest néven lakossági tanácsadó irodát nyitott, ahol tanácsot adnak a helyes fűtési technikákról, a komposztálásról, és tájékoztatnak a levegőminőség javítását célzó hazai és uniós pályázatokról. Az irodában a lakástulajdonosok teljes körű információt kaphatnak lakásuk energetikai felújításával kapcsolatban.

Az önkormányzat mindezeken felül kiegészítő mérésekkel vizsgálja a budapesti légszennyezettséget. A Levegő Munkacsoport a légszennyezésről és a megfelelő fűtési módokról nyújt tájékoztatást, a Humusz Szövetségnél pedig a hulladékcsökkentésről és a helyes komposztálásról lehet hasznos információkat kapni.

Magyarország az EU 4. legrosszabb levegőjű országa, 13 ezer ember hal bele évente

A rossz minőségű levegő legalább annyira káros, mint a dohányzás.

A hulladékgazdálkodási szabályokkal kapcsolatban a hivatal szerint a legfontosabb, hogy tilos háztartási vagy bármilyen egyéb hulladékot otthon, a kályhában, vagy kint, a kertben égetni. Az avar és egyéb kerti zöldhulladék kitűnően komposztálható a kert egy sarkában. A zöldhulladékból így kis odafigyeléssel jó minőségű komposztot nyerhetünk, amellyel táplálhatjuk növényeinket.

(Forrás: Főpolgármesteri Hivatal)

Ez is érdekelhet:

Kilenc évvel rövidítheti meg félmilliárd indiai ember életét a légszennyezés

Brutális számok, de Indiában a légszennyezés is brutális.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés