A szénhidrát rossz, fogyni nem tudsz tőle, cserébe hízni igen, éppen ezért búcsút is mondtál a tésztáknak, süteményeknek és a kenyérnek is. Pedig milyen király egy frissen sült (házi) kenyeret betolni mondjuk egy jó kis gulyásleves mellé. Persze, ha a szénhidrátokat kerülöd, jó eséllyel a gulyáslevest sem tolod annyira. Mindegy. Na, de mi van akkor, ha azt mondjuk, hogy a szénhidrát nem is rossz, vagyis nem mindegyik?

A cukor például az, mert az nem emésztődik meg, vagyis nem a szervezet bontja le, hanem bakteriálisan bontódik (glükozzá), majd közvetlenül a véráramba kerül, és már emelkedik is a vércukor szint, az meg baj, mert magas vérnyomást, szívproblémákat, és mindenféle gyulladás okozhat a szervezetünkben, plusz öregíti a bőrt, és persze könnyebb elhízni is. Egyszóval szervezetünk nem tudja úgy hasznosítani, mint például a jó szénhidrátokat.

Nem mondtuk még, de

 a szénhidrátoknak fontos feladatuk van: azok adják ugyanis testünk energiaellátásának fő forrását, vagyis ezek kellenek ahhoz, hogy tudj gondolkodni a világ dolgain, és ezek biztosítják azt az energiát is, hogy hétvégenként le tudj vánszorogni valamelyik szórakozóhelyre. Napi 120 grammnál kevesebb szénhidrátbevitelnél ezek nem fognak menni.


A jó szénhidrátok valójában összetett és minőségi szénhidrátok, amik magában foglalnak némi fehérje- és zsírtartalmat is, és – ahogy a nevéből is sejthető – egészségesek. Ezeket a teljes kiőrlésű kenyérfélékben, a gyümölcsökben, a zöldségekben és a tejtermékekben meg is találhatod.

Szóval amikor azt mondod, hogy fogyni akarsz és abszolút szénhidrátmentes diétát tolsz és csak zöldséget és gyümölcsöt meg húst eszel, valójában csak a rossz (egyszerű) szénhidrátokat kerülöd, és nem is tudsz róla, de – nagyon helyesen – csak a jó, vagyis összetett szénhidrátokat viszel be a szervezeted be, amik lebontása hasznos tápanyagokat eredményez a szervezetnek.

És ha már fogyás

Nyilván nem mondunk újat, ha azt mondjuk, hogy a fogyás titka az, ha több kalóriát égetsz, mint amennyit beviszel a szervezetedbe.

Amúgy a szakemberek, nagytudósok és mindenféle hozzáértők azt mondják, hogy a napi kalória szükségletünk több mint felét minőségi szénhidrátokból kellene összehoznunk. És ha ezt tudod tartani, akkor nem üríted ki szénhidrátraktáraidat teljesen, és nem kap el a falási roham, ha elmész egy Fornetti mellet, vagy legalább arra lesz erőd, hogy nemet mondj péksütiknek.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés