Szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Montenegróban.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) vasárnapi beszámolója szerint az áradások a térség jelentős részén gondokat okoztak. Nemcsak utakat, házakat földeket árasztottak el a vizek, felszínre hozták azt a több tonnányi szemetet is, amely rendszeresen a folyókba, vagy a folyók menti illegális hulladéklerakókba kerül a Nyugat-Balkán országaiban.

Az Albánia, Montenegró, Szerbia és Bosznia-Hercegovina területén áthaladó Lim folyó, a Drina jobb oldali mellékfolyója rendszeresen „úszó szemétteleppé” változik – hangzott el az RTS beszámolójában. A délnyugat-szerbiai Pribojnál található gátnál

naponta akár huszonöt teherautónyi szemetet is kihalásznak.

Nemcsak a térség, de a világ tévécsatornái is felvételeket közöltek a napokban a Drina folyó kelet-boszniai szakaszáról, ahol a világörökség részét képező hídjáról ismert Visegrad is fekszik (ez persze nem ugyanaz, mint a mi dunai Visegrádunk).

Ám a híd – amelyről Ivo Andric irodalmi Nobel-díjat érő regénye, a Híd a Drinán is szól – most nem a szépsége miatt került be a híradásokba. A légi felvételek tanúsága szerint a festői folyószakaszon a napokban csak hulladékot látni, az ár műanyagpalackokat, autógumikat, hordókat, háztartási gépeket is a felszínre hozott. Szakértők szerint mintegy tízezer köbméter szemét halmozódott itt fel, amelynek eltakarítása akár fél évet is igénybe vehet.

(Forrás: MTI. A kiáradt Klina folyó által elöntött koszovói Skenderaj január 20-án, fotó: Erkin Keci/Anadolu Agency/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés