Szennyező anyagokból pedig energiát termelnének.

Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy uniós támogatással megvalósult program keretében. Az egyetem kutatói a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Soproni Egyetem szakembereivel együttműködve hoztak létre tematikus kutatói hálózatot, amely a nyersanyag-gazdálkodást, elsősorban másodnyersanyagok – hulladékok és maradékanyagok – hasznosításának lehetőségeit vizsgálta, céljuk környezetipari és energetikai alkalmazások kifejlesztése volt.

A vizekben, szennyvizekben lévő gyógyszerhatóanyagok lebontására fénnyel katalizált nanokompozitokat fejlesztettek, illetve erre a célra használható mikrobákat izoláltak.

Az olajszennyeződések folyamatosan megjelenő szennyeződések, amelyek akár évtizedekig terhelhetik a környezetet, a talajvizet. A kutatók valós ipari igényeknek megfelelően dolgoztak ki olyan biotechnológiai eljárásokat, amelyek segítségével

ezek az ártalmas anyagok lebonthatók.

Bizonyították, hogy az eljárás zsíros élelmiszeripari hulladékok lebontására is alkalmas.

A talajvíz oxigénmentes körülmények között való tisztítása esetén annak a lehetőségét vizsgálták, hogy a kármentesítés összekapcsolható-e energiatermelési folyamatokkal. Bizonyították azt is, hogy

számos új biomassza típus, növényi maradvány felhasználható biogáztermelésre,

ezzel is csökkentve az ilyen növényi maradványokból képződő szén-dioxid mennyiségét, valamint kiváltva a fosszilis eredetű energiahordozók használatát.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: SZTE/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nagy haj, szomorú szemek

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés