Számtalanszor kitárgyaltuk már, hogy mennyi pozitív hatása van a szexnek, hiszen amellett, hogy közelebb kerülhetsz általa a csajodhoz, és hogy mennyire jó érzés, még számtalan egészségügyi előnnyel is jár, plusz a kedvedre is jó hatással van. Kíváncsi tudósok egy csoportja pedig már azt is megfejtette, hogy pontosan mennyi ideig tart a szex utáni lebegés és mi az oka.
A szerelemhormonnak is becézett oxitocinról már talán te is hallottál. Ez a hormon elég nagy mennyiségben szabadul fel szex közben, és a hatására jobban bízunk a másikban. Az oxitocin felerősíti tehát a kötődést, növeli az empátiát és a bizalmat. A tudósok erről eddig is tudtak, ám arra csak mostanában jöttek rá, hogy ennek az egésznek a hatása csupán pár napig tart.
A Florida State University új tanulmányában 214 frissen házasodott párt vizsgáltak. Az ő feladatuk az volt, hogy 2 héten keresztül vezessenek naplót arról, hogy mikor és hányszor szexelnek, illetve hogy utána hogyan éreztek, miképp vélekedtek a kapcsolatukat illetően. Később, egész pontosan fél év elteltével újra kellett értékelniük a kapcsolatukat.
A kutatók az adatok elemzése után azt állapították meg, hogy
az intimitás és boldogság érzete, a szexuális elégedettség magas szinten volt a szexet követő két napban, ám a harmadik napon már csökkent.
Hogy ebből mégis mire lehet következtetni? A szakértők szerint ezt az összefüggést is az evolúcióval lehet megmagyarázni. A kétnapos szex utáni megnövekedett bizalom és kötődés, elégedettségérzet azt az evolúciós célt szolgálhatja, hogy legalább egy kis ideig még összetartsa a férfit és a nőt, hogy ezáltal növekedjen a megtermékenyítés esélye.
Erre utal az a tény is, hogy a spermium átlagosan éppen 2-3 napig képes életben maradni, miután bejutott a nő szervezetébe. A kétnapos elégedettségi szakasz után - amikor ismét "eljön a szex ideje" - pedig már újból friss és magas minőségű spermiumok várják a bevetést.
Az aligha fog meglepni bárkit is, hogy azok a párok, akik magasabb szintű elégedettségről számoltak be a szex utáni napokban, jóval később - jelen esetben 6 hónap múlva - is boldogabbak és elégedettebbek voltak a kapcsolatukkal. Ez a kutatás tehát megerősítette, hogy a szex igenis fontos szerepet játszik egy kapcsolatban.
(via)