Reméljük nem kaptad meg soha azt a kommentet egy csajtól, miközben percek óta keményen tolod, hogy 'bent van már'? De abba a problémába viszont gyakran belefuthattál, hogy az adott pozíció nem biztosít olyan mély behatolást, amit mind te, mind pedig a csajod is imádna. Ez a hat, erotikától fülledt szexpóz megoldja a problémát.

Az X-faktor

Ez a póz úgy a legszexibb, ha egy asztalra teszed fel a hölgyet – de egy ágyon is simán működik. Mivel itt az ágyékotok egy magasságba kerül, teljesen kimaxoljátok a legmélyebb behatolási szöget. Emellett a csaj keresztbe tett lába miatt nem csak a vádlija és a combjai, hanem a vaginafala is nagyon megfeszül, így sokkal szorosabban fog belülről is körbefonni.

Az olló

Ebben a pózban egyszerre lehetsz finom és gyengéd, miközben mégis tövig benne vagy. A nő a hátán fekszik, a férfi pedig a széttett lábak közé térdel. A nő egyik lábát kinyújtja, a másikat pedig a férfi mellkasának támasztja, vagy a vállára helyezi. A póz előnye, hogy a csikló teljesen hozzáférhető, így a kemény lökések közben ujjal vagy csiklóizgatóval is feljebb lehet tekerni a mámort.

Fel a lábakat!

Ez az ollónak az egyik variánsa, amelyben a nő itt mindkét lábát kinyújtja és a férfi mellkasának támasztja. A férfi a nő feneke alá térdel és magára húzza a hölgyet úgy, hogy a két kezével a fenekét vagy a csípőjét fogja. Mivel itt a hölgy háta erősen megfeszül, az izommunkától a belső falak is szorosabbak lesznek, emellett az ágyékotok szintén egy vonalba kerül, ami a mély behatolás jolly jokere.

Kutyapóz szorosra véve

Teljesen lényegtelen, hogy kisebb vagy nagyobb mérettel rendelkezel, egy jó öreg kutyapózban a nő mindig mélynek érzi a behatolást és minden egyes lökés sokkal inkább ingerli a vagina belső falán lévő G-pontot, mint bármilyen más pózban. A lényeg, hogy tartsd szorosan – és szerintünk próbáljátok ki úgy is, hogy nem térdelsz mögötte, hanem felállsz; jóval több lendületet tudsz belevinni a lökésekbe és stabilabban is tarthatod magad.

A lepke

Ebben a pózban a férfi ágyéka magasabban van, mint a nőé, aki az ágyon fekszik. A hölgy itt is felteszi a két lábát a férfi vállára, a férfi pedig felülről hatol be lefelé. A kitámasztást segítheti, ha egy pár párnával megdúcoljátok a leányzó feneke alatti részt. A nő hasizmai ebben a pózban folyamatosan feszülnek – szerintünk már kitalálod a mondat második felét: ettől pedig a vagina belső falai is összezárnak, így az egyes lökések sokkal keményebbnek és mélyebbnek érződnek. Tipp: a férfi megfoghatja a nő bokáit is a még szorosabb összefonódáshoz.

Kalandok a kanapén

Mindketten térdeltek ebben a kutyapóz-variánsban, amit kifejezetten kanapén lehet bejátszani. A nő itt mellkassal nekitámaszkodik a kanapé háttámlájának, miközben a férfi hátulról behatol. A kutyapózok híresen a legmélyebb penetrációra alkalmas szexpózok – plusz egy férfit nem ismerünk, aki ne bolondulna érte, szóval ez az izgalmas kanapépóz garantált win-win lehet. Extra pluszpont, hogy könnyen tudod izgatni szex közben mind az anális, mind pedig a klitoriális részt az orgazmusáért. Szóval kapj bele a hajába, csapj a fenekére és hajrá!

Ha pedig nem csak szexpózok érdekelnek, hanem pikáns játékszerek is, akkor erre gyere!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés