Ha este tizenegy óra fele egy sötét sarkon befordulva azt látod, amint két ember éppen egy szőnyegbe csomagolt harmadikat tuszkol be egy csomagtartóba, az bizony eléggé le tudja rontani az esti sörözés összképét. Bár élünk a gyanúperrel, hogy az ilyesfajta szituációk elkerülik olvasótáborunk legnagyobb részét, mi gondolunk arra az egy-kettő szerencsétlenebb sorsú társunkra is, akik egy hasonló élmény okán Állam Bácsi és a szervezett bűnözés közötti tűzvonalban találják magukat. Nem kívánunk száraz jogszabályi hivatkozásokkal bombázni Titeket, de azért az „Így jártál” szófordulatnál nagyobb vigaszt szeretnénk nyújtani, ezért első körben megvilágítjuk a dolog alapvető problematikáját.
Védelem, de miért?
A gubanc ott van, hogy a tanúskodás állampolgári kötelezettséged (leszámítva néhány esetet, pl. amikor magadra, vagy hozzátartozódra kellene terhelő vallomást tenned), viszont ezen kötelezettséged teljesítése mellett szeretnél azért életben maradni, és ha ezt sikerült abszolválni, akkor egy olyan életet élni, ahol nem kell minden lefekvés előtt benézned a fiókba, hogy nem lapul-e ott egy minimaffiózó ugrásra készen. Tehát a fent vázolt szitu elszenvedője elég szép kis slamasztikába került. Egyfelől a nyomozó szervek különböző hathatós eszközökkel (rendbírság, elővezetés, hamis tanúzás büntetése) csiklandozzák a vallomástétel érdekében, másfelől az ellenérdekelt fél – a két szőnyegszállító kisiparos, akikről időközben kiderült, hogy egy veszélyes bűnbanda tagjai – ökleit lengetve próbálja csitítani emberünket.
Mivel az emberek hajlamosak pofánröhögni az elővezetést meg a rendbírságot, ha a másik oldalról az életük van veszélyben, ezért a viharvert XX. század második felében a szervezett bűnözés megerősödésével rájöttek az illetékesek, hogy a tanú számára komoly biztosítékokat kell adniuk arra nézve, hogy a bírósági meghallgatásukat követő (vagy megelőző) reggelen nem a horgásztó fenekén ébrednek fel. Ugorjunk egy nagyot térben és időben és huppanjunk le egy ütött-kopott székbe egy tetszőleges magyar nyomozó hatóság kihallgató helyiségében.
A tanúk megfélemlítése a szervezett bűnözés Ablak – Zsiráfjának első szócikke. Egész egyszerűen nem lehet tekintélye annak a bűnözői csoportnak, mely megengedi, hogy holmi lelkiismeretes állampolgárok kedvükre fecsegjenek róluk a rendőrségnek. A kifinomultabb szervezetek először a megvesztegetés, zsarolás eszközével élnek, de ha minden kötél szakad, előkerülnek a drasztikusabb eszközök. Ennek megfelelően egyes egzotikus országokban komoly „kultúrája” alakult ki a helyzet kezelésének. Az oroszok elég visszafogottak, hiszen ők nemes egyszerűséggel előveszik az AK-t és kitáraznak a megfelelő irányba. Az olaszok már egy fokkal kreatívabbak, hiszen szeretik a szúró-vágó eszközöket is, de az igazi „csemegékért” el kell utazni Dél-Amerikába. A kolumbiai nyakkendő például nem valami divatos viselet (Ti sem fogtok vele találkozni a Divat & Stílus rovatunkban), hiszen itt arról van szó, hogy az illetőnek felvágják a torkát, majd a lyukon keresztül kihúzzák a nyelvét. Ez a kolumbiai drogbárók által elsősorban a besúgóknak javasolt öltözködési forma. Hasonlóan kedvelt elrettentési mód a skalpolás, de a legdurvább a „virágváza” fantázianevű förmedvény, amikor egy macsétával – már bocsánat a kifejezésért, de – feltrancsírozzák szerencsétlen delikvenst, majd a végtagjait a lefejezett torzójába tömködik. Valószínűleg egyes embereknél hiányzott a gyerekszoba.
Tanúvédelem kezdőknek
Hatályos büntetőeljárási jogunk első és legenyhébb eszköze a tanú védelmének érdekében a „tanú személyi adatainak zárt kezelése”. A kihallgatás érdemi részét megelőzően először a nyomozó különböző vadregényes jogokkal és kötelezettségekkel masszírozza az ügyfelet, melyek között csendben pislog egy figyelmeztetés, mely szerint a tanú kérheti adatainak zárt kezelését. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy az illető minden adata (pl. édesanyja neve, születési helye, születési ideje, lakcíme, stb.) a nevét kivéve egy lezárt borítékba kerül és elméletileg innentől kezdve a nyomozás irataiból sem derülhetnek ki ezek az információk. Ennek kicsit komolyabb célja van, mint hogy a gyanúsított ne tudja név szerint szidni a tanú kedves anyukáját. A nyomozás végén ugyanis a gyanúsított és védője komótosan végignyálazhatja az ügyiratot, abból másolatot kérhet, jegyzetelhet, aztán morcos emberek elmehetnek különböző lakcímekre, autót kromofággal leönthetnek, keménykedhetnek... Ugye nem kell tovább ragoznunk?
Ildomos azért megjegyezni, hogy a tanúvédelem a legritkább esetben merül fel olyan személyek esetében, akiknek semmi közük nem volt korábban a gyanúsítotthoz, értsd: a legtöbbször megtért, vagy az enyhébb büntetésért vádalkut kötött embereknek van szüksége védelemre. (Lásd a kecskeméti maffiapert, ahol a bűnszervezettel korábban kapcsolatban álló személyek védett tanúként szolgáltattak terhelő vallomást a vádlottakra.) A morcosság mondjuk érthető. A focisták sem szeretik ha záporoznak az öngólok.
Ennél sokkal durvább eszköz a tanú „különösen védett tanúvá” nyilvánítása, de szívből reméljük, hogy közületek senkinek nem lesz szüksége erre a jövőben. Míg a személyi adatok zárt kezelését sokszor az is kéri (és meg is kapja), akinek egyébként semmi szüksége sincs rá, addig ennek már komoly feltételei vannak, és a státusz kiosztását is csak bíróság rendelheti el. A feltételek tekintetében elég annyi, hogy ez csak kiemelkedő súlyú ügyekben merülhet fel. Nem arról van szó tehát, hogy a Pista átépített a Zoli kertjébe, aki ezért lapáttal megsimogatta az előbbi tarkóját. Különösen védett tanúk jobbára nemzetközi bűnözéssel, terrorizmussal összefüggő bűncselekmények kapcsán elrendelt büntetőeljárásokban szerepelhetnek. A tanú ebben az esetben már kezd konvergálni a hímes tojáshoz; teljesen anonim marad, nem lehet szembesíteni a gyanúsítottal, hozzá közvetlenül kérdés nem intézhető, és még néhány további kiváltságot is élvez, melyek simítják némileg az őt ért kellemetlenségek miatt megszaporodott ráncait.
A különösen védett tanúval elérkeztünk a pikánsabb dolgokhoz, ugyanis ha már olyan forró a talaj, hogy erre a megoldásra van szükség, akkor az ügy mögé szépen elkezdenek felsorakozni a rendőrség komolyabb eszközei. A tanúra ilyenkor már előszeretettel passzíroznak rá golyóálló mellényt, vagy látják el riasztó, jelző eszközökkel, esetleg a lakásába szerelnek egy forródrótot, vagy állandó őrszemélyzetet biztosítanak számára. A paranoid személyiségjegyekkel megvert ismerőst azért hűtsük le, ha jelen íráson felbuzdulva tárcsázni kezdené a rendőrséget; UFO-besugárzás, szellemjárás, vagy a szomszéd galád mesterkedései esetére ezek az eszközök nem járnak. Gyakorlatilag csak nagyobb horderejű (konkrétabban: országos jelentőségű) ügyek esetén lehet erről szó.
Íme néhány film, melyeket megihletett a tanúvédelem vadregényes légköre:
Halálos fegyver 2: Leo Getz amilyen törpe, olyan nagy a pofája és mindennek a tetejébe még csak nem is rendes maffiózó, csak egy könyvelő. Nem csoda, ha kedvenceink néhány perces ismerkedést követően már ki is vágják az ablakon.
Végképp eltörölni: Már említettük, és megtesszük megint. Ez ugyanis az Osztrák Tölgy utolsó oldschool one man show-ja. Innen már csak lefelé vezethet az út.
Donnie Brasco: Fedett nyomozóként elmerülni a new york-i alvilágban nem egy életbiztosítás. Donnie Brasco tudja ezt. Kapott is érte egy plecsnit.
Nagymenők: Kemény évtizedes ismeretségek a maffiában, aztán rövid drogos pályafutás, majd még gyorsabb lebukás. Henry Hill az ideális koronatanú.
Az informátor!: Mark Whitacre besúgóként, majd védett tanúként lebuktat egy nagyvállalatot, az FBI-t, majd magát, és még néhány embert adaléknak. Erre mondják: „Jó mulatság, férfimunka volt!”
Mélyvíz
A magyar Tanúvédelmi Programot egy 2001-es jogszabály hívta életre, melynek egyenes következményeként létrejött a Tanúvédelmi Szolgálat is. Hogy pontosan mi ez és hányan, milyen szervezeti rendszerben dolgoznak itt, azt még a Player sem tudja veletek megosztani. Egyrészt mert nem tudjuk, másrészt meg azért, mert ha tudnánk sem mondhatnánk el, lévén az erről szóló szabályokat 30 évre titkosították, a paksaméta pedig ott pihen valahol egy titkos raktárban közvetlenül a Frigyláda és a kristálykoponya között. Halandó ember nem nagyon találkozhat ezzel az intézménnyel, ha viszont mégis, akkor fel kell készülnie arra, hogy az élete fenekestül felfordul. A Szolgálat emberei persze nem kezdenek el önhatalmúlag kimenekítgetni embereket innen-onnan. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön a Programba, szerződnie kell a Szolgálattal, melynek előfeltétele egy olyan kérdőív kitöltése, melyben a hatóság kis híján arra is rákérdez, hogy rendszeres-e a jelentkező nemi élete, és ha igen, miért nem. Komolyra fordítva a szót; a tanúnak teljes körűen számot kell adnia vagyoni helyzetéről, egészségi állapotáról, kapcsolati rendszeréről, egy szóval minden olyan információt meg kell adnia, mely fontos lehet arra az esetre nézve, ha az illető hipp-hopp „eltűnne” a Föld színéről. A védelem ezen formájának nagyon komoly előfeltételei vannak. Az az alap, hogy kiemelkedő súlyú bűncselekmény tárgyában indult büntetőeljárásban működik közre az illető a hatóságokkal, de itt már az is kell a Programban történő részvételhez, hogy a személyi védelemmel ne legyen biztosítható a tanú testi épsége. Itt már nem elég a lövedékálló mellény, a forródrót pedig valószínűleg csak arra lenne elég, hogy szerencsétlen tanú egy utolsót hörögjön a diszpécsernek. Ehhez mérten a Szolgálat változatos, a technikai jellegű védelemnél sokkal hatékonyabb eszközöket vehet igénybe. Ilyen például az elköltöztetés, a nyilvántartásokban adatzárlat elrendelése, névcsere elrendelése, és (dobpergés) a személyazonosság megváltoztatása. Persze arra is mérget vehettek, hogy ez utóbbi nem egészen úgy megy végbe, ahogy a filmeken láthattátok. Néhány gombnyomás helyett Schwarzinak is biztos a hóna alá kellene csapnia egy Háború és béke vastagságú iratcsomót, aztán három napig mást sem csinálna, mint egyik hivatalból esne át a másikba, hogy a bonyolult engedélyeztetési eljárásokról ne is beszéljünk.
Érdekes tény: Ha a Szolgálat a védett személyt kiemeli addigi lakóhelyéről és mondjuk külföldre költözteti, akkor bizonyos (mondanunk sem kell: nagyon szigorú) feltételekkel sor kerülhet arra, hogy az illető tartozásait az állam fizeti ki. A helyzet azonban az, hogy még ezzel együtt sem éri meg anyagilag koronatanúnak felcsapni, hiszen az irányadó szabályok kifejezett célja, hogy a védelemben részesülő semmilyen anyagi előnyhöz nem juthat a Programban való részvétele által. Az is jelzi, hogy nem akkora buli védett személynek lenni, hogy több helyen is szó esik a tanú mentális segítéséről, illetve a Szolgálat szigorú magatartási szabályokat ír elő a tanúnak, melyek indokolatlan és súlyos megsértése esetén az illető nagyon gyorsan egyedül találhatja magát.
Tanulság
A folyton emlegetett törvény egy elég durva hatáskörökkel és eszközökkel rendelkező szervezet képét festi le, mely szükség esetén azonnali reagálást jelentő „sürgősségi intézkedéseket” is végrehajthat. Bár nem hisszük, hogy gyakran előfordulhat, de ha mégis sor kerülne ilyen szükséghelyzetre, minden felhatalmazás adott a Tanúvédelmi Szolgálat számára, hogy egy raklapnyi kommandóssal berongyoljon a veszélyben lévő tanú lakásába, aztán rajta kívül mindenki mást a földre teperve elrobogjon vele. Ebből okulva elmondhatjuk, hogy a szervezett bűnözés elleni büntetőügyben tanúskodni nem egy álommeló, de vigaszul szolgál, hogy egy átlagosan lelkiismeretes állampolgár jó eséllyel soha nem kerül hasonló helyzetbe. A részletezett wellness szolgáltatások gyanúnk szerint az esetek túlnyomó többségében azon tisztelt honfitársainknak vannak fenntartva, akik úgy szabadulnának a börtöntől, hogy maguk helyett egy nagyobb halat dobnak a pecásnak. Nem hinnénk, hogy ezen az úton jársz, de ha mégis, akkor felkészülhetsz rá, hogy néhány évig nem fogsz tudni névjegykártyákat osztogatni.