Ferenc pápa több szempontból is új fejezetet kezdett az egyház történetében: ezer év óta az első Európán kívül született pápa volt, egyben az első, akit a jezsuita rendből választottak. Az élete tele volt emlékezetes pillanatokkal, ezek közül választottunk tíz erős képet.

Ferenc pápa jelentős változást hozott a római katolikus egyház életébe, egyszerű életvitelével és közvetlenségével új irányt mutatott, amivel nem csak a hívők szimpátiáját nyerte el. Már a megválasztása után jelezte, hogy másként kívánja vezetni az egyházat, például lemondott a pápai pompa számos eleméről, minél egyszerűbb autókkal járt, kiállt az igazságtalanságok mellett, és a kommunikációja is újszerű volt, aktívan használta a közösségi médiát, amivel a népszerűsége világszerte kimagasló volt. Most tíz olyan pillanatot mutatunk róla, amire biztosan emlékezni fogunk később is.

Ez is érdekelhet:

Húsz tény Ferenc pápáról, amit tudnod kell

Perbe fogták, volt kidobóember, papként szerény életet élt, és rendre kiállít az igazságért. Ő Ferenc pápa.

Az elődei luxusautókkal jártak, Ferenc pápának jó a Fiat is

Ferenc pápa egy kis fehér Fiattal járja Budapestet – mutatjuk, hogy az elődei mivel utaztak.

10 különleges tény a pápaválasztásról, amit csak kevesen ismernek

A Sixtus-kápolna zárt ajtajai mögött zajló döntéshozatal az egyház egyik legnagyobb rejtélye, amelyet a modern technológia sem tud teljesen átláthatóvá tenni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés