Elég félévente partra szállni civilizált környéken egy kis bevásárlásra és már mehetnek is vissza a vízre.

Brian és Karin Trautman tíz éve él a világtengeren egy napelemekkel, szélturbinákkal felszerelt hajón. Az egykori amerikai szoftvertervező mérnök és a svéd tájépítész az utóbbi hónapokban már kisbabájukkal együtt hasítja a vizeket a 16 méteres Deloson. A feltankolt hajóval, feltöltött spájzzal alkalmanként 3-6 hónapra is elhagyhatják a szárazföldet, ilyenkor ivóvizüket fedélzeti sótalanító berendezés állítja elő.

Az elmúlt évtizedben 83 ezer tengeri mérföldet tettek meg, ami annyi, mintha háromszor kerülték meg a Földet összkomfortos vitorlásukon. Már jó ideje működtetik Youtube-csatornájukat, legfrissebb videójukban pedig hajójuk minden porcikáját megmutatják a nézőknek: íme, ez az a technika, amely lehetővé teszi ezt az igazán rendkívüli életstílust!

Gyönyörű vidékeket fedezhetnek fel, olyan helyekre juthatnak el, ahova csak nagyon kevesen. Viszont benne van az is a pakliban, hogy időnként megpróbálják kirabolni őket, viharban kell valahogy a felszínen tartani a meg-megfeszülő horgonykötélen pattogó hajót, vagy vécét kell javítani az óceán közepén úgy, hogy nem lehet közben elugrani PVC-csőszerelvényekért a barkácsboltba...

A kis tengeri család költségvetése havi 2500 dollár (800 ezer forint), amit jelenleg főállású youtuberként, fotósként keresnek meg azzal, hogy úgy élik az életüket, ahogy szeretnék. Persze ez a költségszint úgy tartható, hogy a pár minden munkát maga végez és a hajó karbantartásáról is folyamatosan ők maguk gondoskodnak. Viszont találkoztak már olyan ötfős hajós családdal is végtelen vándorlásuk során, amely mindössze ezer dolláros havi költség mellett finanszírozza ezt a veszélyes, nehéz, de kétségkívül különleges és izgalmas életet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában