Esedékes lenne már frissíteni a profilképed vagy éppen az önéletrajzodhoz keresgélsz megfelelő fotót? Máris segítünk egy hasznos kis tanáccsal.

Ezt a tanácsot pedig tudományos tényekkel is alá tudjuk támasztani, hiszen egy ausztrál egyetem, a University of New South Wales csapata utánajárt a kérdéskörnek. A kutatásukban arra jöttek rá, hogy az emberek kevésbé kedvező képet választanak saját magukról annál, mint amit egy idegen választ ki róluk.

Tehát, ha igazán előnyös fotót szeretnél kitenni magadról, bízd rá valaki másra a választást.

A kutatásban 102 hallgató vett részt, első körben saját magukról választottak ki 2 képet 12-ből, majd értékelték, hogy milyen valószínűséggel használnák azokat egy közösségi oldalon, egy randioldalon, illetve hivatalos, szakmai webhelyen. Ezt követően megismételték a procedúrát, ám nem magukról választottak fotókat, hanem idegenekről. Az eredmény pedig meglepő, hiszen

az idegenek által kiválasztott képek sokkal kedvezőbb benyomást keltettek másokban, mint az önmagukról választottak.

Dr. David White, a tanulmány szerzője megerősítette, hogy korábbi kutatások alapján az emberek egy szempillantás alatt következtetéseket vonnak le, amint megpillantanak egy fotót valakiről, és ha a legjobb benyomást akarod kelteni magadról, érdemes megkérni valakit, hogy válassza ki a képedet helyetted.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés