Egy szék, ami az egymillió Kamira, és a sokféleség elfogadására emlékezteti a használóját.

Aki a kifinomult japán dizájnt kedveli, most egy nagyon kifinomult, nagyon japán tárgyat kap: egy, a Torii kapukat idéző széket, amelyet a tokiói h220430 stúdió tervezett. A Torii kapuk jellemzően az ősi japán vallás, a sintó szentélyek bejáratánál állnak, és a tiszteletet és a sokszínűség elfogadását is szimbolizálják.

Ezen kívül a hétköznapiból a szakrálisba való átmenetet is jelképezik. Ahogy a szék is: aki ráül, tudatában lesz az isteni energiának, a béke és elfogadás állapotába jut, nyitott lesz a körülöttük lévő különbözőségekre, írják az alkotók.

Japánban ősidők óta Torii kapukat helyeztek el hegyek, folyók, tengerek, kövek és a jelentős személyiségek sírjai előtt. A sintó koncepció szerint „egymillió Isten, azaz Kami” van, vagyis van saját Kamija egy-egy folyónak, kavicsnak, tárgynak. Ilyen formán a sokszínűség a h220430 szerint mélyebben benne van a japán gondolkodásban, mint egy Istenben hívő országokban.

A Torii Chair – fotó: h220430

Ezért hát az alkotók szándéka a Torii székkel emlékeztetni a felhasználókat, hogy az emberek sokféleségét is el lehet fogadni. Mi pedig reméljük, hogy működik a koncepció.

A Nissin Furniture Crafters gyártotta szék 83 ezer jentől (230 ezer forint) indul, a legdrágább 117 ezer jen (323 ezer forint).

(Forrás: h220430, borítókép: Takeshi Shimizu / Unsplash)

Hayabusa-motoros hibrid pályagépet alkotott a Suzuki

A középmotoros sportkocsin meglepően jól mutat a Swift Sport dizájnja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés