A Mizónál készülő Túró Rudi az egyik a kétbevonatos, ezzel-azzal ízesített túró alapú édességcsaládból, ami teljes joggal, bíróság által is jóváhagyottan viseli a Túró Rudi nevet. (A másik a Friesland-féle Pöttyös.) A Mizo-rudik egy marcali gyárban készülnek (így kell leírni: marcali, mert ez a somogyi, a Balatontól pár kilométerre délre fekvő kisváros beépített melléknévképzővel rendelkezik), és ezt a gyárat nézhettük meg most kívül-belül a Mizo által szervezett sajtóbejáráson.

A Túró Rudi, vagy köznevesülve túrórudi a magyar nemzet egyik legfontosabb, politikamentes, világnézet-független kohéziós fókuszpontja. Amióta egy magyar delegáció a hatvanas években a Szovjetunióban felfedezte az ottani Tvorozsnij Szirokot, majd az élelmiszeripari szakemberek a hazai ízléshez formálták a kakaós bevonattal ellátott túrós édességet és megindult az itthoni gyártás, a Túró Rudi sok-sok-sok magyar száj számára maga a Haza Íze.

A magyar túrórudiipar egyik csúcsüzemét nehéz kiszúrni Marcali széles főútján. A gyár szégyenlősen simul be az utcaképbe, egy Mizo-cégéren kívül semmi nem hirdeti, hogy itt készül az éves magyar ruditermelés harminc százaléka, csúcsra járatva a két gépsort akár napi háromszázezer Túró Rudi is. Az üzem nemcsak Mizo-rudikat gyárt; más receptúrával, méretezéssel, csomagolással időnként kereskedelmi láncok számára is készülnek itt bolthálózati márkás termékek. A jellegtelen épületek nem mutatják, de már százharminc éve folyik tejfeldolgozás, tejipari tevékenység ezen a telephelyen, a Túró Rudik gyártása pedig 1986 óta zajlik Marcaliban.

A gyárlátogatás az új, étcsokival bevont Túri Rudi kommunikációs kampányának eleme volt. Mert ez most a lényeg, az étcsokis Rudi. Nem is keltem tovább feleslegesen a feszültséget, rögtön belecsapok a lényegbe; először mutatom videón, hogy készül a Túró Rudi, aztán majd kivesézzük, mitől is más ez, mint amit eddig ettünk rudiként:

Az alapanyag a különböző ízesítőkkel, adalékokkal bekevert, hűtött túró. Ezt nyomják át szivattyúk az úgynevezett polipon, egy hajlított rozsdamentes acélcsövekből készült gyönyörű adagolószerkezeten, az egyelőre még végtelenített túrómasszaszálak pedig elindulnak kanyargós útjukon a zacskó felé. A gyártósoron szeletekre vágja őket egy gép, kialakulnak az egyedi termékek,

ezek a pucér rudik, amiket hivatalosan korpusznak, nem hivatalosan pedig nudi rudinak hívnak a gyáriak.

A nudi rudik a nitrogénes ráhűtésből egy lefektetett autóhűtőre emlékeztető tálcára kerülnek, itt folyik rájuk a bevonóanyag, esetünkben olvasztott étcsokoládé. A szalag sebessége és a hőmérsékletek gondos beállítása garantálja, hogy minden Túró Rudi nagyjából azonos tömegű legyen. A háromszázalékos tűrést a gyár természetesen mindig a pozitív irányba kalibrálja, hogy a vevő semmiképp se érezhesse magát becsapva, ha netán lemérné a rudit. A sérült, hibás darabokat egy optikai vizsgáló kidobja a rendszerből, a többi pedig megkapja az egyedi zacskóját, majd megy az ötös kiszerelésre, végül kézzel rakva kerülnek gyűjtődobozba, amelyben elindulnak az árusítóhelyek felé.

A selejt mennyisége 0,7% körüli – ezt ennyire lágy, sérülékeny alapanyagnál nem nagyon lehet kevesebből megúszni. Horror, de a hibás rudikat gyakorlatilag kidobják: az újrafeldolgozás nem lehetséges, emberi fogyasztásra nem nagyon szabad kiadni a selejtet, takarmányozási célú használatra pedig nincs igény.

Amióta visszajöttem a gyárból, itt motoszkál a fejemben a gondolat: mangalicákat kellene nevelni a napi, ahogy számolom, csaknem mázsányi hulladék túrórudin, azokból pedig téliszalámit készíteni, így létrejöhetne a Hungarikum A Köbön.

Jézusmária, hát eddig mi volt a standard Túró Rudikon, ha nem étcsoki, kérdezheti erre az ember. Meg is kaptuk a választ: étbevonó massza. Az étbevonó is kakaóalapú termék ugyan, de kakaótartalma jóval alacsonyabb, mint a csokié, és a szájban sem olvad-omlik el olyan kellemesen, finoman, maradék zsíros érzet nélkül, mint az étcsoki.

A Mizónál most megpróbálják megcsinálni azt a forradalmat Túró Rudi-ügyben, ami korábban a csokimikulásoknál, csokinyulaknál már lezajlott a magyar édesiparban. 2006-ban még ezeknek a termékeknek alig a fele készült valódi csokoládéból. 2013-ra már a csokimikik, -nyuszik, -tojások 90%-a tényleg csokiból volt, ma pedig már szinte nincs is a piacon bevonómasszából készült szezonális figura. No de mi is a különbség a bevonómassza és a csoki között?

A kakaótartalom. A kakaó gyümölcsének magja, a kakóbab fermentálva, megpörkölve, csokoládéipari feldolgozásra felkészítve a kemény héjon belül nagyjából fele-fele arányban áll kakaóvajból és kakaómasszából. Ha a másra is felhasználható kakaóvajat nagyrészt sokkal olcsóbb zsiradékkal, például pálmaolajjal helyettesítjük, olcsóbb terméket kapunk. Az EU-ban törvény rögzíti, mekkora kakaótartalomtól lehet csokinak nevezni a csokit (tejcsoki: 25%, étcsoki: 35%, fehér csoki: 20% minimum).

A Mizo étcsokis Túró Rudija ténylegesen más, mint az eddig ismert, megszokott étbevonós rudik. A csoki harapásra markánsan roppan, lassabban olvad, intenzívebb ízt hagy a szájban, és nem marad nyelés után zsíros érzés a nyelven, szájpadláson. Viszont, ellentétben a nemcsoki-mikulással, nemcsoki-nyúllal, a klasszikus rudi is finom! Sikerül vajon a Mizónak mégis meggyőzni a vevőket, hogy a csoki jobb, meg tudják reformálni a piacot, el tudják tolni a jelenlegi 95%-os bevonóarányt a valódi csoki irányára? Ez most a legnagyobb kérdés a túrórudiiparban!

A klasszikus túrórudik tesztjét láttad már a Playeren?