Ezt állapították meg az ELTE etológusai.

A kutyák szoros kapcsolatot alakítanak ki gazdáikkal: nemcsak szeretik, hanem kötődnek is hozzájuk, biztonságot nyújtanak számukra ismeretlen helyen, és menedéket veszélyes helyzetekben, épp úgy, mint az anya a kisgyereknek – olvasható az ELTE TTK közleményben.

Az már ismert volt, hogy a gyerekeknél a kötődési kapcsolat hátterében jutalomválasszal összefüggő agyi folyamatok állnak, azt azonban még nem tudták, hogy a kutyáknál is összefügg-e a kötődés és az agyi jutalomválasz. Erre a kérdésre a viselkedés és az agyműködés párhuzamos vizsgálatával keresték a választ a kutatók.

A kutyák kötődési viselkedését a pszichológusok által kidolgozott úgynevezett Idegen Helyzet Teszttel mérték, agyműködésüket pedig funkcionális mágneses rezonancia képalkotás (fMRI) segítségével vizsgálták. Az MR-ben a kutyák a gazda és egy ismerős személy dicsérő és semleges (számukra értelmetlen) beszédét hallgatták.

„Azért különösen izgalmas a kutya-gazda kötődés mögött álló agyi folyamatok vizsgálata, mert a segítségével megérthetjük, mennyire lehet hasonló ez a különleges, két faj egyedeit összekötő kapcsolat más jól ismert, fajtársak közötti kapcsolatokhoz (például a gyerek-anya kötődés).

Néhány évvel ezelőtt már kimutattuk, hogy a kutyák agya érzékeny a szóbeli dicséretre, az azonban felderítetlen maradt, hogy a beszélővel való kapcsolat hogyan befolyásolja ezt az érzékenységet”

– idézik Gábor Annát, a cikk első szerzőjét.

A kutatócsoport kimutatta, hogy a kutyák agyának egy jutalomra érzékeny területe erősebben reagál a gazda dicséretére, mint egy ismerősére. Ráadásul a gazda hangját hallva az erősebb kötődés intenzívebb reakciókkal jár a jutalomérzékeny agyterületeken.

Az eredmények alapján a kutyák nemcsak képesek felismerni gazdájuk hangját, de annak jutalomértéke nagyobb az erősebben kötődő kutyák számára.

„A kötődés alapvető funkciója, hogy a függő egyedet – gyerek, kutya – a gondozó közelében tartsa. Eredményeink rámutatnak, hogy a kutyák számára nemcsak a dicséret, de önmagában a gazda hangja is jutalmazó értékű, azaz segít a gazda közelébe vonzani a kutyát. A kutya-gazda és az anya-gyerek kötődés tehát több szempontból is hasonlít egymásra, mint eddig hittük” – összegzi a kutatás eredményeit Gácsi Márta, a cikk utolsó szerzője.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában