Szektortól és mérettől függetlenül várják a nemzetközi piacra lépésben gondolkodó magyar cégek megkereséseit.

Új együttműködést indított a brit kormány Kereskedelemfejlesztési és Befektetés-ösztönzési Irodája (UKTI)  a világ egyik vezető tanácsadó cégével, az A.T. Kearneyvel. A piaci szakértők bevonásával a UKTI célja a nemzetközi terjeszkedésben gondolkodó magyar vállalkozások támogatása és az Egyesült Királyságban fellelhető lehetőségek bemutatása.

Az A.T. Kearney kijelölt munkatársai az együttműködés ideje alatt teljes munkaidőben állnak a magyar vállalkozók rendelkezésére. „A projekt keretein belül szorosan együttműködve dolgozunk majd azokkal a magyar vállalkozókkal, akik az Egyesült Királyságban szeretnék cégüket a következő szintre emelni: többek között hasznos tanácsokkal látjuk el őket a szigetország piacával, üzleti környezetével és az elérhető lehetőségekkel, támogatásokkal kapcsolatban” ‒ mondta Krzysztof Jedziniak, az A.T. Kearney munkatársa.

Mindkét ország vállalkozói részéről nagy az érdeklődés az új gazdaságélénkítő program által teremtett piaci lehetőségek iránt. A befektetési tanácsadókból álló szakértői csapat munkája a magyar és a brit érdekeket egyaránt szolgálja, és a két ország közötti üzleti kapcsolatok megerősítésén dolgozik majd. Jonathan Knott, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete szerint Magyarország ideális közeg egy vállalkozás elindításához, az Egyesült Királyság pedig a megfelelő hely, hogy új szintre emeljék azt

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
12% Naná, és nagyon keményen.
48% Igen, de menedzselhető.
40% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés