A pók egyre csak nő, több családi barát is azt javasolta nekik, hogy gyújtsák fel a házukat.

Annette Gray és a családja már egy éve él együtt Charlotte-tal, a hatalmas vadászpókkal. A nő kisfia, Jake mondja el, hogy már megmérték a hatalmas pókot, több mint 15 cm hosszú. Annette emlékei szerint egy évvel ezelőtt a nyolclábú még kisebb volt, de az elmúlt időszakban elkezdett nőni.

A család egyébként saját bevallása szerint remekül kijön a pókkal, aki miatt több barátjuk sem szívesen jár már hozzájuk. Többen tanácsolták már nekik, hogy gyújtsák fel a házukat a pók miatt, de ők ilyenkor csak nevetni szoktak.

Annette elmondta, hogy az a filozófiája, hogy egyetlen lényt sem szabad megölni, ha ártalmatlan, márpedig Charlotte egyáltalán nem veszélyes, mondhatni a légynek sem tud ártani.

The Dodo

Ez is érdekelhet:

Ezért nem jó, ha sokáig hazudsz a gyereknek a Mikulásról vagy a Jézuskáról

Minél később beszélünk erről, annál rosszabb lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig tartanánk Melanának az esernyőt

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

15 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie a Boeingnek egy áldozat családjának, aki a 737 Max hibája miatt halt meg

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
71% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.