Minél később beszélünk erről, annál rosszabb lesz.

Mikulás és Jézuska témában a szülők nagy része eléggé megosztott. Sokan egészen sokáig eltitkolják a gyerekeik elől, hogy abban az értelemben bizony nem létezik a Jézuska, hogy karácsonykor ajándékot hoz a jó gyerekeknek. Mint ahogy az a Mikulás sem létezik, aki decemberben édességet tesz az ablakba kikészített, gondosan kitisztított cipőkbe.

A szülők sokszor azzal védekeznek, hogy nem akarják megtörni a gyerekeiket azzal, hogy elmondják nekik: a Mikulás nem létezik.

Dr Amanda Gummer gyerekpszichológus szerint a hallgatással, egészen pontosan a halogatással a szülők valójában sokkal nagyobb traumát okoznak a gyerekeiknek, amiket később nehezebb lesz feloldani.

Gummer rávilágít, hogy ha a gyerek későn tudja meg, hogy bizonyos mitikus lények nem léteznek, akkor azzal a szülő-gyerek kapcsolatnak ártanak. A gyerekek ugyanis feltétel nélkül megbíznak a szüleikben és ha valaki sokáig halogatja az igazságot a Mikulásról például, akkor azzal ezt a bizalmat veszélyezteti.

Mirror

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig tartanánk Melanának az esernyőt

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

15 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie a Boeingnek egy áldozat családjának, aki a 737 Max hibája miatt halt meg

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
71% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.