Hihetetlen mértékben képes csökkenteni az agyi aktivitást, éppen ezért tökéletes egy relaxációhoz.

Tudósok egy csoportja több számot is megvizsgált azzal a céllal, hogy megtalálják a legpihentetőbbet vagyis azt az egyet, ami leghatékonyabban képes lassítani a kísérletben résztvevők légzését, szívfrekvenciáját, vérnyomását és stresszhormontermelését. Enya, Mozart, Adele és a Coldplay bizonyos alkotásaival is kísérletezgettek, ám végül az alábbi 8 perces track került ki győztesen a kutakodásból.

Ha hihetünk a kutatásnak, amiről a Daily Mail is beszámolt, akkor ez a zene 11%-al pihentetőbb volt az összes többinél, összességében 65%-al csökkentve a kísérletben résztvevők általános szorongási szintjét.

A dal nem véletlenül tart 8 percig, hiszen 5 perc kell a testnek ahhoz, hogy alkalmazkodjon a hallott ritmushoz. Emellett pedig az is fontos eleme, hogy a dallama nem ismétlődő, ezért az agyunk nem próbálja megjósolni, hogy mikor mi következik, ez pedig nagymértékben segít az ellazulásban - magyarázta Lyz Cooper, a British Academy of Sound Therapy alapítója.

Kíváncsian várjuk a véleményed kommentben, ha még nem aludtál el rajta. Neked segített a relaxációban?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.