Egyik oldalon patak, a másikon autópálya fut a Volvo leendő látogatóközpontja előtt, amelyet a Hegy és a Fa koncepció alapján terveztek, és építészetileg is előremutató épületnek szánják.

Még 2018-ban nyerte el a Henning Larsen építésziroda a göteborgi Volvo Világa látogatóközpont tervezését. A 22 ezer négyzetméteres központ a Volvo értékeinek és ambícióinak  megtestesülése, ami egyúttal magába foglal skandináv értékeket is, és bemutatja a teljes Volvo Csoport hagyományait és jövőjét.

„Ez a projekt hihetetlenül fontos a számunkra – jelentette ki Søren Øllgaard, a HL dizájnigazgatója. – Miután rendkívül szorosan kapcsolódik Skandináviához (a tájtól kezdve az építészeti hagyományokig), a Volvo Világa lehetőséget ad nekünk az épített és természeti környezet közti mélyebb kapcsolódás felfedezésére.”

A Henning Larsen egy landmark épületet szeretne, egyfajta új zarándokhelyet Göteborg központjában, ami inspiráló találkahellyé válik, hűen a Volvo emberközpontú szemléletéhez.

Ilyen lesz:

A prémium élményt különböző kikapcsolódási lehetőségek széles tárházával érnék el: a kiállítások, konferenciák és kerekasztal megbeszélések mellett zene, étel-ital és egy-egy vásár is lesz majd az épületben, ami Göteborg kiállítási negyedében készül, számos múzeum, park, szórakozást szolgáló épület társaságában.

A fő szervezőelv a svéd „allemansrätten”, azaz a barangolás joga, amely szerint mindenkinek alapvető joga osztozni a természeten, és szabadon kóborolni bárhol, közösségi vagy magánterületen.

Ez az alapelv nem csupán joggá, hanem a svéd ethosz központi részévé vált, amely a polgárokban, a vállalkozásokban és a szervezetekben egyaránt él – így a Volvóban is.

Ezért tervezett a Henning Larsen a természettel és a többi emberrel való törődésre utaló körkörös formát, így ösztönzi a látogatókat saját felfedezésre, a saját élményeik megszerzésére.

Ilyen most:

„Olyan formát kerestünk, ami sokat visszaad a svéd szellemből. Ilyen a World of Volvo körkörös formája, a faanyag használata, a tájjal való integráció és a nyitottság is – ezek mind a kollektív identitás részét képezik” – mondta Martin Stenberg Ringnér, a stúdió svédországi tervezési igazgatója.

Különös módon a fa egyszerre az egyik legelőremutatóbb és leghagyományosabb része az építkezésnek. A faépítésnek óriási tradíciói vannak Svédországban, azonban esetünkben határozottan modern megközelítést alkalmaznak. A gerendák és oszlopok több rétegből álló, előre méretezett ragasztott faanyagból épülnek, és tartós, nedvességálló szerkezeti ragasztóval kötik össze azokat. A számítógép-vezérelt gyártás lehetővé teszi az ívelt ragasztott gerendadarabok nagy pontosságú vágását. A szerkezet merevségét és folytonosságát a faelemek belsejében elrejthető fémcsatlakozók biztosítják. A padlólemez helyi fából készített CLT lesz majd – illetve részben már most is az, miután az építkezés igen jól áll.

„Jelenleg a fa reneszánsza zajlik az építészetben, nyaktörő tempóban érjük el az újabb és újabb mérföldköveket – magyarázza Filip Francati, a HL vezető tervező építészmérnöke. –

De a szerkezetek gyors fejlődésével az esztétikai kifejezés nem tartott lépést.

A Volvo Világa izgalmas lehetőség a határok feszegetésére, amitől azt reméljük, hogy sok szempontból új mércét állítunk fel a fa építészeti felhasználására."

Helyszínrajz és alaprajzok:

A természetre a Hegy (a táj és az épület alapja) és a Fa (maga az épület) koncepció utal: a hegyből három hatalmas „fa” nő ki, elég vastag törzsekkel ahhoz, hogy elférjen alattuk egy-egy kisebb kiállítótér és a függőleges közlekedés. A fák közötti tér nagyrészt üresen marad, kivéve a szoborszerű központi lépcsőt. A teljes magasságú üveghomlokzat folytonosságot teremt a természet és az épület közt, a tető szerkezete megidézi az ágakat és a lombkoronát.

A Mölndalsån patak mentén található épület egy, egészen Göteborg központjáig elvezető sétányhoz kapcsolódik. Miután számos zöld megoldás köti össze a patak két oldalát, a látogatók kedvükre kacskaringózhatnak az épület felé, akár gyalog, akár bringával.

A Volvo Világa másik oldalán az E6-os autópálya fut, ahonnan nagy tempóból csodálható meg a döntött tetejű épület a benne lévő kiállításokkal. De bármelyik oldalról, bármekkora sebességgel kukkantsunk be az épületbe, a nem tárul fel teljesen – ehhez fel kell keresnünk az épületet, és begyűjtenünk a saját tapasztalatainkat róla.

Az építkezés várhatóan 2023 végén fejeződik be, és a World of Volvo 2024-ben megnyílik a látogatók előtt is.

(Forrás: Henning Larsen, látványtervek: Kvant)

Ez is érdekelhet:

Hóból és jégből épített bemutatótermet a Polestar

Tavaszra elolvadna, ezért csak pár hétig tart nyitva a Polestar sarkköri márkakereskedése.

Vannak elhanyagolt autók, és van ez kocka Volvo kombi, amely 15 évig enyészett az erdőben

Már-már hatalmába vette a természet a 240-es Volvót, de sikerült visszavenni tőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Téli bőrápolás férfiaknak: miért van rá most jobban szükséged, mint valaha?

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés