A Tányérunkon a változás – a WWF jelentése a fenntartható táplálkozásról Közép-Európában című tanulmány azokra a legfontosabb adatokra hívja fel a figyelmet, amelyekből kiderül, hogy az étkezési kultúra megváltoztatásával nemcsak a bolygó védelméért, de az emberek egyéni testi-lelki egészségéért is komoly lépéseket lehetne tenni.

Sipos Katalin biológus, a WWF Magyarország igazgatója a tanulmányt bemutató előadásában elmondta, hogy az óriási területi igénye miatt a mezőgazdaság jelenleg a természet legnagyobb versenytársa, mivel minden hektár szántó valamilyen egykori élőhely, erdő, ősgyep vagy mocsár helyén jött létre. Világszinten az ember számára lakható területek fele áll mezőgazdasági művelés alatt. Ezeknek mintegy húsz százalékán termelnek közvetlen emberi fogyasztásra szánt növényi alapanyagokat, a többi, csaknem nyolcvan százalékán pedig a haszonállatoknak szánt takarmányt termesztik.

Füstölt paprikás csicseriborsókrém

Miközben hatalmas területeket vesz igénybe az ember a hústermeléshez, Európában fokozatosan visszaszorul a gyepek szabadtéri legeltetésén alapuló állattartás, amely többek között a nemzeti örökséget képező magyar háziállatok fenntartásához és értékes őshonos gyepek védelméhez is szükséges lenne. A fogyasztásra kerülő hús döntő része zárt rendszerű, nagyüzemi termelésből származik, amelynek már nincs köze a termőföldek és gyepek fenntartható hasznosításához. Világszinten a termőterületek kisebb részét használó növényi élelmiszertermelés biztosítja a globális kalóriaigény több mint nyolcvan százalékát, és a fehérjeellátás több mint hatvan százalékát.

Mézes répatorta

Sipos Katalin kiemelte, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem miatt fontos lenne minél több erdő és vízjárta élőhely újbóli kialakítása, hogy ezek megkössék a légköri szén-dioxidot, megakadályozzák a talajok erózióját, csökkentsék a villámárvizek és az aszályok káros hatásait. A WWF Élő Bolygó Indexe szerint

1970 és 2022 között átlagosan csaknem hetven százalékkal csökkent a vadon élő gerinces állatfajok állománymérete, amely arra is utal, hogy az élővilág pusztulása folyamatosan zajlik.

Több ember, több húsfogyasztás

Ugyan az emberiség nyolcmilliárd főre gyarapodott, a fejlett országok fogyasztási szokásai is átalakultak: 1961 és 2020 között az egy főre jutó globális húsfogyasztás csaknem megduplázódott, 22 kilogrammról több mint 42 kilogrammra nőtt. Hasonló a helyzet a répacukor és a liszt esetében is. Az arányok eltolódása mellett problémát jelent, hogy az élelmiszerek egyenlőtlenül oszlanak szét a világban, hiszen a Föld népességének majdnem 40 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, míg csaknem 10 százaléka éhezik.

Langyos pisztráng, téli zöldségfasírt, friss hidegtűrő salátalevelek

Nemcsak a húsfogyasztás mértéke és jellege jelent problémát, hanem az élelmiszerek ökológiai lábnyoma, termelési módja is, például az előállításhoz felhasznált energia és a vegyi anyagok mennyisége, a szállítás és tárolás hossza vagy az élelmiszer-pazarlás mértéke is. Sipos Katalin szerint a döntően növényi alapú, változatos étrendnek összességében előnyösebb környezeti hatása van, mint a húsalapú táplálkozásnak, de kiemelte, hogy azok is csökkenthetik az étkezésükből adódó ökológiai lábnyomukat, akik nem szeretnének teljesen lemondani a húsevésről.

Gyakorlati tippek

A szakértők egyszerű aranyszabályokkal segítik mindazokat, akik szeretnének elindulni egy bolygóbarát étrend felé:

  • Nincs egyedüli helyes étrend. Keresd meg az adottságaidhoz és a lehetőségeidhez legjobban illeszkedőt!
  • Tanulj minél többet, nézz utána az élelmiszereknek (például az összetevőiknek, a származási helyüknek, vagy ha lehet, az előállítási körülményeiknek), légy tudatos – és ha lehet, akkor főzz!
  • Egyél több zöldséget és gyümölcsöt!
  • Csökkentsd a húsfogyasztásod! A vörös húsok helyett inkább a halat és a szárnyast válaszd! Keresd az ökológiai gazdálkodásból, külterjes tartásból származó termékeket!
  • Tarts mértéket a tej és tejtermékek fogyasztásában!
  • Fogyassz kevesebbet a magas só- és cukortartalmú élelmiszerekből!
Sültburgonyahéj-leves gnocchival, fűszeres granolával, savanyított répa
  • Részesítsd előnyben a környezeti minősítéssel rendelkező termékeket!
  • Amikor teheted, válassz szezonális és helyben termelt élelmiszereket!
  • Annyit egyél, amennyire valóban szükséged van! Ne pazarold az ételt!
  • Az étrendváltoztatás kaland – légy nyitott, próbálj ki új, fenntartható ételeket!
  • Ne a tökéleteset akard azonnal elérni, lépésenként haladj a változásban!

A jelentés alapján Tischler Petra séf összeállított egy mintamenüt, melyet bárki elkészíthet otthon is. Nem kóstoltuk, de a cikkben is szereplő képek alapján szívesen megtennénk. A receptek itt olvashatók.

(Forrás: WWF. Fotók: Kiss Gergely/Frame4Studio)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

Így jutottunk a nyugati minimalizmustól az eklektikus ezredfordulón át az okosotthonokig – 20 éves a MaxCity, Kovács Zsófival beszélgettünk

További cikkeink a témában