Zaklathat elhagyott barátnő, bosszúálló diák, szerelmével üldöző szomszéd. De mit tehetsz ellene?

A munkahelyi zaklatás kérdéskörét korábbi cikkünkben már alaposan körbejártuk, ezúttal a személyes indítékú zaklatás témáját nézzük meg. Érdekes, hogy a szakértők szerint a zaklatók nagy része, mintegy nyolcvan százaléka férfi, akik jellemzően ismerőseiket háborgatják, míg a nők inkább ismeretlen, híres emberek zaklatására hajlamosabbak, olyanokéra, akikkel nincs személyes kapcsolatuk. A zaklatók nagy része önbizalomhiányos, bizonytalan, labilis jellemű, ezért legtöbbször azokban a helyzetekben magabiztosak, ahol még érzik, hogy nem csúszik még ki kezükből az irányítás.

Egy titkos hódoló, aki néha fel-fel hívogat, egy kedves barát, akibe belebotlasz itt-ott nem feltétlenül idegesítő, amikor azonban már az tűnik fel, hogy az illető lépten-nyomon a sarkadban van, és a legkülönfélébb helyeken jelenik meg az életedben, komolyan felvetődhet a zaklatás problémája. Korábban csak szabálysértésnek tekintették, 2008. január elseje óta azonban már a Büntető Törvénykönyv szabályozza, ezért a hatóságok is hatékonyabban tudnak fellépni ellene.

Bűncselekményként ennek többféle, enyhébb és súlyosabb alakzata is van. Kétség sem férhet hozzá, hogy annak, aki a szenvedő alanya, mindegyik egyaránt súlyos lehet, de mégis másképp ítéli meg a büntetőjog. A cél, ami vizsgálandó: a megfélemlítés, vagy a más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe történő önkényes beavatkozás. Sértő tartalmú levelek és sms-ek, az üzenetrögzítőn hagyott lihegések... – a megvalósulás módjainak csak az emberi kreativitás szab határt. A tényállás további eleme a rendszeres vagy tartós háborgatás, de például a nagymama évi egyszeri telefonhívása, amiben kedvenc unokája hogyléte felől érdeklődik, legyen bármennyire zavaró és rendszeres, nem meríti még ki a zaklatás fogalmát.

Lényeges még az is, hogy ezek a hívások, levelezések, látogatások, a sértett akarata ellenére történjenek. "Akkor már egy hónapja szakítottam vele, mégis az volt a mániája, hogy mindenhova követett engem, és esténként naplózva elküldte merre jártam. Egy idő után nagyon ijesztővé vált az egész" – meséli Bence egy félresikerült kapcsolatot lezáró szakítás következményeit.

Súlyosabb a helyzet, ha a zaklató személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetésével fenyeget, például "Egyenként fogom eltörni az ujjaidat, te kis szemét!" vagy "Felgyújtom a 105-ös buszt, ha nem jössz vissza hozzám!" és hasonló rendszeres megnyilvánulások már aggodalomra adhatnak okot. Természetesen, ha ezek közül bármelyik már legalább kísérleti szinten bekövetkezik, a zaklató már azért a bűncselekményért felel. A zaklatás mindkét fordulata esetében minősített eset, vagyis súlyosabban büntetendő, ha a sértettje az elkövető volt házastársa, volt élettársa, illetve a nevelése, felügyelete alatt álló személy. Ez a legextrémebb eset már három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Mivel magánindítványra indul csak eljárás, ezért kizárólag a sértett jelentheti fel zaklatóját, ami érthető is, hiszen kívülálló személy hogyan is tudná reálisan megítélni, mi az, amit még nem lépi túl az áldozat ingerküszöbét? A feljelentés megalapozásához a bizonyítékok tudatos összegyűjtésére kell törekedni, felvenni a telefonüzeneteket, elmenteni, kinyomtatni az e-maileket. Késlekedni azonban nem ajánlatos, mivel az elkövető kilétéről való tudomásszerzést követő harminc napon belül feljelentést kell tenni.

A gyakorlott zaklatók ismeretlen számról hívogatnak, vagy olyan e-mail címről írnak, amit aztán nem használnak más célokra. A hírközlési szolgáltatók az általuk őrzött hívásforgalmi és előfizetői azonosító adatokból kötelesek adatszolgáltatást nyújtani az őket megkereső nyomozó hatóságok részére. Tehát a nyomozás során beazonosítható a zaklatásra használt telekommunikációs végpont vagy készülék, majd azon keresztül a zaklató személye.

(Fotó: Europress/Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Téli bőrápolás férfiaknak: miért van rá most jobban szükséged, mint valaha?

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés