99 éve nem látott napfogyatkozás volt látható tegnap az Egyesült Államokban: a természeti jelenséget a keleti parttól a nyugatiig megtekinthették egy bizonyos sávban, az amerikaiak pedig érthető módon lázban égtek.

A részleges napfogyatkozás az amerikai kontinens egyéb vidékein, továbbá Európa és Afrika nyugati, valamint Ázsia keleti részein is elcsíphető volt, de a „teljes buliból” ezúttal csak az amerikaiaknak jutott ki. Így aztán nem csoda, hogy számos fotó és videó készült a tegnapi nap során – becslések szerint mintegy 200 millióan követték figyelemmel a természeti jelenséget. És akkor lássunk néhány igazán szuper fotót, amelyet a napfogyatkozásról lőttek:

Infravörös fényképezéssel
Volt, aki nem kevés időt tolt bele a jelenség fotózásába, de megérte
Akár egy könyv borítója is lehetne
Ez a „kardos” pedig egészen zseniális, a fotós valószínűleg élete képét lőtte
A Nemzetközi Űrállomás is bezavart a buliba
És a repülőgép fedélzetéről is megörökítették
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Isabelle a tóparton is fesztelenül nőies

A természet kevéssé ismert csodája: ámulj a koronafélénkségen!

Annát meg sem próbálnánk visszautasítani

További cikkeink a témában